Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1932. január-december (30. évfolyam, 1-53. szám)

1932-06-30 / 26. szám

— 181 ­Ajánlattehető, akár az összes, akár az egyes munkanemekre külön-külön is. Pályázni áh ajtók felhivatnak, hogy az ajánlat, „Vasszécsenyi Népház‘‘ összes, (avagy kőműves, asztalos stb.) munkáira felírással ellátott, aláirt, pecséttel lezárt sértetlen borítékba helyezett aján­lataikat Legkésőbb 1932 jul'us hó 28-án délután negyed 3 óráig a vasszécsenyi körjegyzőhöz nyújt­sák be, később érkező ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Ajánlat csakis a kiadott űrlapokon teendő, azok mindegyike aláírandó. Az ajánlati egységárakat, valamint végössze­geket nemcsak számokkal, hanem betűkkel is be kell inni. Bánatpénzt letenni nem keli Terv feltételek a vasszécsenyi körjegyzői iro­dában betekinthető és ugyanott előméretü költség- vetés és ajánlat az összes munkálatokra 5 P, azaz Öt pengőért, az egyes munkákra pedig 2 P azaz Kettő pengőért megszerezhető. Az épi'tető fenntartja magának azt a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül szabadon választhas­son, vagy azokat teljesen elejtse. Az összmunkákra adott ajánlataikból egyes munkákat kikapcsolhas­son és az így elmaradt munkák tekintetében sza­badon intézkedhessék. Az ajánlatok a vasszécsenyi körjegyzői irodá­ban 1932 július 28-án délután negyed 3 órakor fog­nak felbontatni, ahol az ajánlattevők, vagy megbí­zottaik jelenlehetnek. Az ajánlathoz csatolni kell az illető vállalat (üzem) társadalombiztosító stb. köztartozásairól szóló kimutatást. Azok a pályázók, akik a szóban levő ipari munkának teljesítésére törvényes képesítéssel nem birnak, kötelesek már ajánlatukban az iparigazol- vánnyal rendelkező önálló iparost megnevezni, aki az illető munkát tényleg végre fogja hajtani. Az ajánlathoz csatolni kell az illető iparos iparigazol- ványát eredetben vagy hiteles másolatban és az ványát eredetiben vagy hiteles másolatban és az illető elválalására vonatkozó sajátkezüleg aláirt nyilatkozatát Az állami építkezésnél szokásos általános és részletes feltételek kötelezők. V erseny tárgyalási hirdetményben közzétett feltételek be nem tartása az ajánlat érvénytelensé­gét vonja maga után, egyébként a közszálilitási sza­bályrendelet pontozatai mértékadók. Ajánlattevők ajánlataikkal 30 (harminc) napig maradnak kötelezettségben. Kelt: Vasszécseny, 1932. junius 29-én. Vasszécseny község elöljárósága. 978—932. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Közhírré teszem, hogy Nagysimonyi község 2149 kait. hold vadászterülete a folyó év juliius 16-án d, u. 3 órakor a községi1 bírónál nyilvános árveré­sen bérbe lesz adva. Kikiáltási ár 300 pengő, melynek 10 százaléka bánatpénzként leteendő. Feltételek hi vatalómban megtudhatók, Nagysimonyi 1932 junius hó 27-én. Szabó István sk., körjegyző. KÖRÖZÉSEK. Vasvármegye szombathelyi járás főszolgabi- rája. Szám: 4210—1932. Guttmamn Margit náraí-i lakos bejelentette, hogy hivatalom által 1929. évi december 11 napján kiadott — 363/929. cs. k. j. sz. cselédkönyvét — elvesztette. Kérem körözését ás feltalálás esetén hivatalomhoz való megküldését. Szombatehly, 1932. junius hó 22-én. Dr. Náray-Szabó sk,, szolgabiró. Csanád-Arad-Torontál k. e. e, vármegyék alis­pánjától. 11978—1932. al. Tárgy: Komáromi János körözése. Valamennyi vármegye Alispánjának, a m. kir. állami rendőrség budapesti főkapitányának és a Budapesten székelő kerületi főkapitányságnak. Komáromi János 10 éves, gyermekgondlozójától Búvár Pál csanádpalotai lakostól folyó évi május hó 27-én ismeretlen helyre távozott. Személyleirása: vékony, magas növésű, arca hosszas, haja barna, szeme fekete, különös ismertetőjele: nincs. Eltávo­zásakor rövid makó nadrág és trikó volt rajtat fején egy kék kötött sapka. Felkérem Cimet, hogy nevezett után járása területén köröztetni és felta­lálás esetén erről értesíteni szíveskedjék. Makó, 1932. évi junius hó 8. Tamay sk., alispán. — Vas­vármegye alispánja. 7061—1932. szám. Valamennyi közigazgatási hatóságnak! Körözés és feltalálás esetén további eljárás végett kiadom. Szombathely, 1932. junius 24. Alispán rendteletébődi: Koczán Jó­zsef sk., vm. tb. II. főjegyző. Fejérvármegye alispánjától. Szám: 9005—1932. Tárgy: Ridemi (Rider,in) Bernét körözése. Vala­mennyi törvényhatóság első tisztviselőjének! M. kir. államrendőrség budapesti és vidéki főkapitá­nyának! M. kir. osendőrkerületi nyomozó alosztály­nak! Főszolgabi rónak! Elöljáróságoknak! Riderni (Riderin) Bernát 21 éves, rk. nőtlen, böröndös, budapesti lakoson jogerős Ítéletem alapján 2 napi elzárás lenne végrehajtandó. Mivel nevezett tar­tózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott, meg­0

Next

/
Oldalképek
Tartalom