Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1932. január-december (30. évfolyam, 1-53. szám)

1932-06-23 / 25. szám

— 174 A községek részéről a folyó év vjégéig felmerülendő 'kiadások mikénti fedezése iránt a folyó hó 4-én kelt s 6.743—1932. szám alatt a községi elöljáróságokhoz intézett körrendele- temben már intézkedtem. Ezúttal is figyelmez­tetem azonban a községi elöljáróságokat, (jegyző úriakat), hogy: a közsyjg ugyan­csak köteles a közgyógyszer ellátás szük­ségletét olyképen előirányozni. hogy ez a közelláiás rendelkezésére bocsátott ellát­mány felhasználása nélkül is bizto­sítva legyen. Tejhát amennyiben a fenti számú körrendeíetembep az általam megjelölt összeg nem fedezné a tényleges szükségletet, úgy az előterjesztendő pótköltségvetésben a megfelelő összeg beállításáról gondoskodjanak. Gyógyszerész urak részéről: az 1931. évi november hó 1-től kezdődőleg eddig kiszolgál latoit és a folyó hó végéig még kiszolgáltatandó gyógyszerek áráról kiál­lt tóit számlák az eddigi rendelkezésektől elté­rőiig qsak annyiban szenvednek változást, hogy ezen számlák községenként állít audók egybe és kifizetés végett az érdekelt községnek (város­nak) küldendők meg. A hozzám már beterjesz­tett számlákat ilyen értelemben való eljárás végett gyógyszerész uraknak a napokban vissza- íküidöLiem. F e 1 h i v o m j e g y z ő u r a k utján a k ö z- s é g i elölj árósá g o k a l (Polgármester ura­kat),^ hogy a rendelet 2. §-ának 1—3. pontjaiban megjelölt egyénekről a pontos és sorszámmal el­látott nyilvántartást azonnal fektessék fel és annak másolatát a 3. §-ban megjelölt és rendel­kezésre feljogosított orvosoknak legkésőbb folyó hó végéig okvetlenül küldjék meg. Nyomatékosan figyelmeztetem a a községi elölj ár ós á ig o k ,ai t (P o 1 g a r- mester u r a k a t), hogy a közgyógyszerellá­tásra (gyógyászati segédeszközellátásra) Való igényjogosultság megállapításánál a legnagyobb körültekintéssel járjanak el (Rendelet 2. § .8. be­kezdés), mert a legcsekélyebb mulasztásért anya­gi felelősséggel tartoznak. A 2. §. 5-ik pontjában megemlítettek igényjogosultságának megáliapi- lására különösen nagy gondot fordítsanak és csak a légid véle lesebb esetekét vegyék figye­lembe. Főszolgabíró uraknak meigha- g yom, hogy hivalalos kiszállásaik alkalmával a közgyógyszerellátásra igényjogosultak nyil­vántartását is tegyék vizsgálat tárgyává. Felhívom jegyző urakat, (Polgár- mester urakat), hogy a Rendelet 2. §-ának 1—3. pontjaiban megjelölt egyénekről egy beállított nyilvántartásból az igényjogosultakat és a 4. pontban felsorolt gyermekeket községen­ként és számszerűleg folyó hó V é g éi g hozzám okvetlenül jelentsék be. Gyógyszerész urakat felkérem, hogy a folyó hó végéig kiszolgáltatott gyógy­szerekről szóló számláikat — a régi rendelkezé­seknek megfelelően beállítva — legkésőbb f io 1 y ó é v i j u 1 i u s h ó 10 - i g az érdekelt köz­ségeknek (városoknak) kifizetés végett küldjék meg. A községi elöljáróságokat (Polgár- mester urakat) felhívom, hogy az 1932. évi november hó í-lől a folyó évi junius hó végéig kiszolgáltatott gyógyszerekről kiállított és a gyógyszerészek által megküldött számlák ki- egyenliléséről azonnal gondoskodjanale és a ki­fizetett számlákat a vények kapcsán legké­sőbb folyó évi j u 1 i us hó 20-i g felelős­ség terhe mellett hozzám terjesszék be. E szám­lák beérkezte után fogom a községek (városok) részére rendelkezésemre álló ellátmányból a megállapítandó összeget kiutalni. Felhívom a vármegyei tiszti fő- .orVos urat. hogy a Rendelet 3. §-a értelmé­ben a rendelő orvosokról sorszámmal ellátott nyilvántartást azonnal készítse el, hogy annak másolata a nyilvános gyógyszer tárak felelős ve- lelős Vezetőivel még e hó végéig közölhető le­gyen és hogy a nyilvántartás alapján elkészí­tendő egységés bélyegzők a rendelő-orvosoknak ugyancsak a hó Végiéig kiadassanak. Egyben vegye előjegyzésbe, hogy jövőben minden év ja­nuár hó 15-ig a nyilvántartás másolata a gyógy­szerészekkel közlendő. Az egységes vényeket — szükséges meny­nyi segben — a rendelő (orvosok részére a járási főszolgabíró urak (Polgármester urak) utján még e hó végéig meg fogom küldeni. További igénylés hivatalomnál eszközlendő. Tekintettel arra, hogy a rendelet 8. §-a ér­telmében a számlát cisak rendes ivnagyságtu papíron a 3. számú minta szerint kell kiállí­tani, az egyöntetűség biztositása cjéljából a szük­séges számlanyomtatványokat a legolcsóbb ár­ban el őálli ti attain és azokból egyelőre 50 dara­bol gyógyszerész urak részére Ugyan- Vsak folyó hó végéig megküldök. A minimális előállítási költség megtérítése iránt külön fogok (intézkedni. Figyelmeztetem a gyógyszertá­rak felelős vezetőit, hogy a ltözglyógy- szerellátás terhére csak olyan vényre szabad gyógyszert kiszolgáltatni, amely teljesen sza­bályszerűen van kiállítva (Rendelet 5. §.) és a rendelőorvos részére általam ki­adott egységes mintájú pecséttel van ellát v a. A közgyógyszerellátás terhére magánorvo­sok íejsak az esetben rendelhetnek, ha erre a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter ur állal Míállilott írásbeli megbízásuk Van. A Stefánia Szövetségnél, a járási Tüdő- beteggondazó Intézeteknél (Dispensaire) és az állami gyermekmenhely kötelékébe tartozó, de gyermektelepekre külső gondozásba kiadott gyermekek kezelésénél, amennyiben ma­gánorvosok vannak alkalmazásban, a már kiadott körrendeletemre beérkező jelenté-

Next

/
Oldalképek
Tartalom