Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1932. január-december (30. évfolyam, 1-53. szám)
1932-04-21 / 16. szám
100 6. g-a alapján panaszt emel a m. kir. Közigazgatási Bírósághoz. VÉGHATÁROZAT. Vasvármegye tör vény hatósági bizottságának jközgyíLése tárgyalván a m. kir. BeUigyminiszter Urnák a kőszeg—Jelsőöri járásnak szolgabirói kirendeltséggé történt átszervezése tárgyában leadott 60.986—932. III. számú leiratát és ezzel kapcsolatban a törvényhatósági kisgyülcs javaslatát, elhatározza, hogy a 6490—1931. M. E. és 60.400—1932. B. M. sz. rendeletek értelmében a kőszeg—felsőőri járást ez időszerűit meg nem szünteti, illetve az ügy érdembcen ez időszerint nem határoz és kérje a m. kir. Belügyminiszter Urat, hogy ezt tudomásul Venni, illetve megfelelően intézkedni méltóztassék, egyúttal elhatározza, hogy az 1907. évi LX. t.-c. 5. §-ának a) pontjában gyökeredző jogánál fogva az idézeti l.-c. 6. §-a alapján panaszt emel a m. kijrt Közigazgatási Bírósághoz. INDOKOLÁS. így határozott a törvényhatósági bizottság, mert álláspontja szerint a m. kiír. Kormány részére az 1931. évi XXVI. l.-c. nem biztosit olyan széleskörű jogot, illetve nem ad oly természetű törvényes felhatalmazást a Minisztériumnak, melynek alapján a 6490/1931 M. E. sz. rendelet alkotmányos alapon kiadható lett volna, nevfeze Lesen, mely összkormányrendelet 1 g) ponntja Vasvár megyében a kőszegi járást niegszünnteli és szolgabirói kirendeltséggé való átszervezései elrenndelű Az 1886: XXI. t, c. 2. § a) ponntja éri el méhen a törvényhatóságok gyakorolják az ön- kormányzatot, mely önkormányzati joguknál fogVa ezen törvény 3. §-a értelmében szabályrendeleteket alkotnak/ illetve belügyeikben önállóan intézkednek, mely a közgyűlés hatáskörébe tartozó jogaikat az 1929. évi XXX. t. c. 22. §-ának (2) pontjának 2. és 3. alpontja is kifejezetten fenntartja. Ezen törvényes hatáskörében megalkotta Vasvármegye törvényhatósági bizottsága 7511*/1911. sz. a. szervezési szabályrendeletét, mely 113.266/1911. B. M. I. A. sz. alatt hagyatott kormányhatósáigllag jóvá, majd a trianoni békeszerződés folytán beállott területi változások figyelembevételével 9104/1924. sz. alalt hozott és 126.234/1924. B. M. sz. rendelettel kormányhalóságilag jóváhagyóit véghatározatával módosította szervezési szabályrendeletét, illetve a vármegyének közig!, járásokba való területi beosztását, ekkor alkotván meg az itt kérdéses kőszeg-felsőőri járást is a mai alakjában. Az 1931. évi XXVI. t. c. 2., 4. és 5. §-ai az állam, illetve önkormányzatok háztartásai egyensúlyának biztosítása érdekében a törvényhozás hatáskörébe tartozó rendkívüli intézkedések megtételére felhatalmazást adott ugyan külön is kiemelvén, hogy a közszoligáila(áso^t íeiftinelhelök mégis, kiadások az 1931—32. évi állami költségvetés keretén Íréiül csökkenthetők, mely utóbbi rendelkezések a törvény 5. §-a értelmében az önkormányzatok háztartásaiban is megfelelően alkalmazandók. Az idézett törvény lehat csak pénzügyi természetű rendkívüli felhatalmazást adott, vagyis jogot adott a minisztériumnak arra, hogy megszüntessél. tisztviselői, állásokat, de nem adott jogot arra, hogy a vármegyék autonómiájába mélyen belehaló intézkedéssel szabályszerűen megszervezel! közig, járást szüntethessen megi. Ezen rendkivüli joga is az 1931: XXVI. t. c. 10. §-a 1. pontja értelmében időhöz kötött/ mert az idézett törvényhely kimondja, hogy azoknak a rendelkezéseknek a hatálya, amelyek felől a határozás az ország alkotmánya értelmében a törvényhozás hatáskörébe tartozik, az 1932. évi junius hó végével megszűnik. Tehát, ha a rendkívüli pénzügyi felhatalmazás hatálya még ki is terjedne járások megL szüntetésére, az kétségtelen, hogy az 1929. évi XXX. I. c. 22. §-ának (2) 2. és 3. pontja értelmében a vármegyék szervezeti kérdéseiben való határozathozatal a törvényhatósági bizottság1 közgyűlésének hatáskörébe tartozik, mely törvény rendelkezéseinek megváltoztatása az ország alkotmánya értelmében a törvényhozás hatáskörébe tartozik és igy a jelenlegi felhatalmazás oly tágkörü értelmezése esetén is, mely tágkörü értelmezést törvényhatósági bizottságunk véleménye szerint annak adni nem lehel, a vármegye belli gyét és önkormányzatát érintő szervezeti Változás kormányrendelettel! csakis 1932. junius hó Végéig terjedő hatállyal volna elrendelhető, mivel a kivételes rendelkezések hatálya az 1931: XXVI. t. c. 10. g-a értelmében 1932. junius hó Végén túl nem terjedhet, mái’ pedig az elrendelt szervezeti változás, a kőszeg-felsőőri járás megszüntetése, ezen határidőn túl terjedőleg egys ze r s mi nd énk o r r a, illetve huzamosabb időkre szólna. A 6490/1931. M. E. sz. rendelet a törvényben nyert felhatalmazástól eltérően kötelezvén a törvényhatóságot szervezési szábályrendele- tének módosítására, a törvényhatósági bizott- jságnak az 1907. évi LX. t. c. 2. §-ának yb) pontja alapján a közig, bírósági eljárásnak van helye, miéri is a rendelkező rész értelmében a belügyminiszteri rendelet értelmében az üg!y érdemében nem határozott, hanem panasz jogával! élt. Jelen Véghalározat az ügy természetére egy netáni szervezeti változáshoz fűződő fontos iköz- és közigazgatási érdekre való tekintettel a továbbiakra vonatkozólag az 1929. évi XXX, t. c. 56. §-a (1) b) pontja értelmében előzetesepj végrehajtható, illetve halasztó hatállyal bir. Ezen véghatározat a B. M. rendelet végi- rehajtásának ideiglenes mellőzését kimondó ré