Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1930. január-december (28. évfolyam, 1-58. szám)

1930-10-23 / 46. szám

350 ­zett megszerezte, a 18822. ai. 180, kgy. 1930. sz. végba- tározat rendelkezéseivel összhangban mondotta ki a tör­vényhatósági bizottság, hogy ugyanezen szabályrendelet 4. §-ában gyökeredző választási joga csak dr. Kiss Emil vm. tüzrendészeti felügyelő utódjánál fog kezdődni. Megállapította a törvényhatósági bizottság, hogy a vármegyei tüzrendészeti felügyelői állás szervezéséről alkotott, illetve módosított 18822. ai. 180. kgy. 1930. sz. vm. szabályrendelet a 123420/1930. VIII. sz. B. M. leirat értelmében előlegesen jóváhagyatott, tehát ezen szabály- rendelet rendelkezései már most megfelelően alkalma­zandók. Ennélfogva dr. Kiss Emil ny. vm. II. főjgyző, megbí­zott vm. tüzrendészeti felügyelő illetményeinek megálla­pítása ugyanezen szabályrendelet alapján, azonban a kelő fedezet biztosítása mellett csak 1931. évi háztar­tási költségvetés keretein belül és igy 1931. január hó 1-étől kezdődő hatállyal, az alábbiak figyelembevételével történt. Nevezett a VIII. fiz. osztályba I. oszt, vm. aljegy­zővé, 1906. évi május hó 21-én választolt meg. Fennt- nevezett szabályrendelet 4. §-a alapján a VII. fiz. osz­tályba való lépésre igénye, 1915. évi május hó 21-én nyílt meg és igy 1921 május 21-étől kezdve a VII. fiz. osztály 1. fokozatába tartozna. Egyszeres személyi pót­lékra jogosultsága 1920. évi május hó 21. napjától kezdő- dőleg állapítható meg, mikor is öt évet töltött el a VII, fizetési osztályban. Itt érdekelt tisztviselő 1921. évi augusztus hó 1-én nyugdíjaztatok, majd 1925, évi július hó 1-étől kezdve a vármegyei tüzrendészeti felügyelői teendőkkel bíza­tott meg. Figyelembevéve az egyszeres személyi pótlékra való igény megnyíltának időpontja, — 1920. évi május 21 — és a nyugdíjazás időpontja közötti egy év és 2 hónapi beszámítható időt, az 1929. évi XXX. t. c. 69. §-a 14. pontja alapján, amelynek rendelkezései a szóbanforgó szabályrendelet 4. §-a értelmében a vármegyei tüzrendé­szeti felügyelőre megfelelően alkalmazandók, nevezettnek a kétszeres személyi pótlékra való igénye 1925. évi jú­lius 1-étől kezdve folytatólagos időszámítással már 1927. évi május hó 1-ső napján állott be, ekkor tölvén el a VII. fiz. osztályban 8 évet. így dr. Kiss Emil részére a jelzett fizetési osztály és fokozatnak megfelelő illetmények és kétszeres személyi pótlék volt megállapítandó. Ezen véghatározat Vasvármegye Hivatalos Lapjában szabályszerűen közzéteendő, a közzétételt követő 8 na­pon kihirdetettnek tekintendő, amely kihirdetéstől szá­mított 15 napon belül ellene a vármegye alispánjánál benyújtandó és a m. kir. Belügyminiszter Úrhoz intézendő felebbezésnek van helye. Miről kormányhatóságii jóváhagyás végett a M. Kir. Belügyminiszter Urat, továbbá a vármegye alispánját, dr. Kiss Emil vm. tüzrendészeti felügyelő szombathelyi lakost és a Vármegyei Hivatalos Lap szerkesztőjét értesíti. (P. H.) Jegyezte és kiadta: Vidos Árpád sk., várm. főjegyző. 22477/1930. szám. Jelenti a vármegye alispánja, hogy a vármegyeház kapujában porástfülke építése kívánatos és szükséges volna, mert a téli időkben a huzatos és hideg kapualjban való tartózkodás mindenkippén ártalmas és veszélyes az egészségre. Az államépitészeti hivatal jelentése szerint a portásfülke 410 P költségből felépíthető volna. VÉGHATÁROZAT. Vasvármegye törvényhatósági kisgyiilése az alispán előterjesztésének helyt adva, a vármegyei székház kapu- aljában portásfülke építésének költségeire 410 P-t a vár­megyei háztartási alap 1930. évi hitele terhére a tataro- zási rovaton eszközlendő hitelátruházás mellett meg­szavaz, mert a portásfülke felállítása különösen a téli időszakra való tekintettel szükséges és kívánatos. Ezen véghatározat Vasvármegye Hivatalos Lapjában közzéteendő, amely közzétételtől számított 8-ik napon kihirdetettnek tekintendő és ellene az ettől számított 15 napon belül a vármegye alispánjánál beadandó felebbe­zésnek van helye. Miről a vármegye alispánját és a vármegye hivatalos lap szerkesztőjét értesíti. Kelt Vasvármegye törvényhatósági kísgyülésének Szombathelyen, 1930. évi október hó 13-án tartott rendes ülésében. (P. H.) Jegyezte és kiadta: Vidos Árpád sk., várm. főjegyző. 5739/1930. szám. Tárgy: Zsófia Országos Gyermekszanatórium Egye­sület kérelem anyagi támogatása tárgyában. Jelenti ennek kapcsán a vármegye alispánja, hogy a vármegyei rendelkezési alapban, amely e célra felhasz­nálható, jelenleg csak csekély fedezet áll rendelkezésre. VÉGIIATÁROZAT. Törvényhatósági bizottságunk tjárgyalás alá vevén a kérelmet elhatározza, hogy a vármegye alispánjának felhatalmazást ad, miszerint a rendelkezésre álló fedezet­hez mérten a vármegyei rendelkezési alap 1930. évi hi­tele terhére, figyelemmel a jótékony és szociális célra törvényhatósági segély címén 100 pengő, azaz egyszáz pengőt folyósíthasson. Mely véghatározat Vasvármegye Hivatalos Lapjában közzéteendő, mely közzétételtől számított 8. napon ki­hirdetettnek tekintendő és ellene ezen naptól számított 15 napon belül a vármegye alispánjánál beadandó feleb­bezésnek van helye. Miről a vármegye alispánját megfelelő további el­járás céljából és a hivatalos lap szerkesztőjét értesítjük. Kelt Vasvármegye törvényhatósági kísgyülésének Szombathelyen 1930. évi szeptember hó 9-é,n tartott rendes ülésében. (P. H.) Jegyezte és kiadta: Vidos Árpád sk., várm. főjegyző. IL További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek. Másolat. M. kir. földmivelésügyi miniszter. 86800/1930, VI. 3. Körrendelet valamennyi vármegyei és városi tör­vényhatóság első tisztviselőjések a községi mezőőrök javadalmazása tárgyában. — Az 1894: XII. t. c. 74. §-a kimondotta, hogy a községek kötelesek a községi mező­őrök javadalmazásáról gondoskodni. A törvény végre­hajtása tárgyában kiadott 48000/894. F. M. számú rende­let 75. §-a szerint a községi mezőőr illetményei a költ­ségvetési előirányzatban átfutó tételt képeznek, mert a törvény 75. §-a értelmében a községi mezőőrök javadal­mazása az érdekelt birtokosok terhére történik, tehát az e címen felmerült kiadások az érdekelt birtokosokra kivetendő és beszedendő járulékokból teljes fedezetet nyernek. A fentiekből következik, hogy a községek kö­telesek a községi mezőőrök illetményeit kifizetni, s az ekként kifizetett illetményeknek megfelelő összegeket az érdekelt birtokosokra kivetni s tőlük beszedni. — Az ország számos vidékén mégis panasz tárgyát képezi az

Next

/
Oldalképek
Tartalom