Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1928. január-december (26. évfolyam, 1-55. szám)

1928-11-15 / 47. szám

— 317 Az 1928. évi XXXIII. t. c. 14. §-ának végrehajtása tárgyában a m. kir. Belügyminiszter ur ki­adta s a Budapest Közlöny foiyó évi november hó S-án megjelent 250. számában közzétette 265.000—928. számú rendeletét. Felhívom a községi és körjegyző urakat, hogy ezen rendeletben foglaltakat a legbehatóbb módon tanulmányozzák át. Azután dobszó utján tegyék közzé, miszerint az idézett törvényszakasz értelmében s a rendelet 1. §-a szerint segélyben részesülhetnek azok, kik kiskorúságuk vagy gondnokság alatt állásuk idején a gyámhatóság jóváhagyásával akár eredeti jegyzés utján, akár a gyámhatóság jóváhagyásával egyéb módon háborús államadóssági címleteket szereztek s azokat azóta is állandóan tulajdonukban tart­ják, feltéve, hogy a címleteket az 1918. évi október hó 31-én napján a gyámpónztár kezelte. Támogatás­ban részesülhetnek még a kiskorú vagy gondnokolttal egyenes ági rokoni kapcsolatban álló azok a sze­mélyek is, akik az ily államadósági címleteket a kiskorú vagy gondnokolttól öröklés utján szerezték. A kérvónyezés határideje 1929. évi február 28. A kérvények Yasvármegye árvaszékóhez nyújtan­dók be. A kérvényezéshez szükséges nyomtatványokat Yasvármegye árvaszókétöl lehet beszerezni. A kér­vények két példányban állitandók ki. Annak megkönnyítése végett, hogy kérvényezőknek ne kelljen távolból az árvaszékhez fáradniok, Címeknél való jelentkezésük esetén kivánatukra Címek jelentést tenni kötelesek arra nézve, hogy nekik kérvényi űrlapokra van szükségük, Ezeket azután az árvaszók a községi és körjegyző uraknak a jelent­kezők számához mérten jelentésük beérkezte után kiadni fogja azzal, hogy annak felhasználását ellenőriz­vén az árvaszókkel elszámolják. Természetesen a kiadott űrlapok az azokat átvevők névszerinti felsorolá­sával számolandók majd el. Kifogom adni egyúttal a községi és körjegyző uraknak a hirdetményeket is azzal, hogy a dobszó utján történt kihirdetésen kivüi a hirdetményt a községi és körjegyzői hivatalban, nemkülönben minden közsógbiró hivatalos helyiségében, nagyközségekben ezenkívül falragaszok módjára mindenütt a szokásos hirdetési helyen függesszék ki, s ennek megtörténtét, úgy jelen egyéb rendelkezések végrehajtását az ár- vaszókhez folyó évi december hó 1-ig jelentsék. Szombathely, 1928. november 9-ón. Dr. Ettingshausen Kálmán sk. Yasvármegye árvaszókónek elnöke. III. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rende­setek, értesítések és irtás közlemények. Ikn. 319—928. szám. Vasvármegye Iskolánkivüli Népművelési Bizottságától. Valamennyi községi, illetve körjegyző urnák! Hivatkozással a Vkm.-nak f. évi november hó 6-án kelt 85.138—928. VIII. a. ü. o. számú rende­letére, felhívjuk Címetek figyelmét, hogy a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium az iskolánkivüli nép­művelés előbbrevitele céljából, megállapodva az illetékes szervekkel a rádió előadásokat is a népművelés szolgálatába állította. E megállapodás szerint hetenként kétszer, csütörtökön és vasárnap délután a nagy­közönség, illetve a nemzet legszélesebb rétegei számára Rádió Szabadegyetem cim alatt megfelelő elő­adásokat illesztett be. A Rádió Szabadegyetem minden órája 3 önálló részből fog állani: a) könnyű, de művészi szín­vonalú zene, b) előadás közismereti tárgyból való kérdésről, c) közérdekű aktualitások közlése. Felhívjuk Címetek figyelmét, hogy a község lakossága figyelmét ezen előadásokra hívják fel. Nagyon óhajtandó volna, hogyha iskolában vagy más bárki által felkereshető helyen (községháza, olvasóterem stb.) már volna rádió, a lakosságot oda irányítva, a népművelési előadók közül valaki ezen előadáson megjelenne és a szükséges felvilágosítást a helyszínen megadná. A Rádió Szabadegyetem f. hó 11-ón délután 16 óra 15 perckor kezdi meg működését. Szombathely, 1928. évi november hó 7-én, Dr. Horváth Kálmán sk., alispán, a Biz. elnöke. IV. Személyi hírek. A Népjóléti és Munkaügyi Miniszter ur 149000—924. sz. körrendeleté alapján dr. Gruber István és dr. Windholz Fái orvosok, szombathelyi lakosoknak a szakorvosi névjegyzék belgyógyászati és dr. Korom Ernő orvos szentgotthárdi lakosnak pedig a szakorvosi névjegyzék fogászati csoportjába való felvételét 1928. évi október hó 26-án kelt 22266., 21699. és 22352—928. számú vóghatározataival elrendelte. Abaffy Ferenc sárvári szolgabiró 1928. október 1-től november 30-ig szabadságon van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom