Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1928. január-december (26. évfolyam, 1-55. szám)

1928-05-22 / 21. Rendkívüli szám

— 145 ­Véghatározat. Törvényhatósági bizottságunk tárgyalás alá vette a társtörvényhatóságok átiratait és elhatározza, hogy a Revíziós Ligához csatlakozik, munkájában minden tekintetben segítségére lesz, magát abban a vármegye alispánja által képviselteti. Elhatározzuk, hogy a Liga hazafias céljaira az 1928., 1929. és 1930. évekre évenként 5000 P., azaz ötezer pengő hozzájárulást szavazunk meg a várm. háztartási alap terhére és ezen összeg címén a vármegyei háztartási alap 1929. évi költségvetésébe az 1928. s 1929, tehát két évi összeget, tízezer pen­gőt, mig az 1930. évi segélyt ötezer pengőt ezen évi költségvetésébe beállítani rendeljük. Ezen véghatározatot hivatalos lapunkban kihirdetni rendeljük azzal, hogy a közzétételt követő 8-ik naptól számított 15 napon belül ellene a vármegye alispánjánál beadandó felebbezéssel lehet élni. Miről a m. kir. Belügyminiszter urat felterjesztésileg, vármegyénk alispánját és hivatalos lapunk szerkesztőjét megfelelő további eljárás céljából értesítjük. Jegyezte és kiadta: (P. H.) Vidos Árpád sk., vm. főjegyző. Kivonat. Vasvármegye törvényhatósági bizottságának Szombathelyen, 1928. évi május hó 21-én és folytatva tartott évnegyedes rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 6251. ai. 433. kgy. 1928. szám. Tárgy: A hadisirfelügyelőség előterjesztése a hadisirok céljaira törvényhatósági segély folyósítása iránt. Véghatározat. Törvényh • tósági bizottságunk az ostffyasszonyfai fogolytáborral kapcsolatosan létesített hősök temetője céljaira 720 P-t és a szombathelyi hősök temetője céljaira 240 P-t és igy összesen 960 P-t, azaz Kilencszázhatvan pengőt a vármegyei háztartási alap 1927. évi megtakarításai terhére megszavaz. így határozott, mert a hősök temetőjének rendbehozása hazafias és kegyeleti kötelesség. Minthogy pedig az ostffyasszonyfai temető rendbehozása tetemes költséggel jár, e célra nagyobb segélyt, mig a szombathelyi hősök temetője céljaira mérsékeltebb segélyt szavazott meg. Mely vóghatározat ellen a kihirdetéstől számított 15 napon belül az alispánnál beadandó felebbe­zéssel lehet élni. Miről a vármegye alispánját és a hivatalos lap szerkesztőjét további eljárás céljából értesítjük. Jegyezte és kiadta: (P. H.) Vidos Árpád sk., vm. főjegyző. Kivonat. Vasvármegye törvényhatósági bizottságának Szombathelyen, 1928. évi május hó 21-én és folytatva tartott évnegyedes rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 5896. ai. 343. kgy. 1928. szám. A vármegye alispánja jelenti, hogy a m. kir. Belügyminiszter ur a vm. háztartási alap 1928. évi költségvetése terhére a házi telefon létesítési költségeire 1000 P hitelt engedélyezett. Jelenti, hogy egy automatikus központos rendszerű házi távbeszélő hálózat létesítése 19 állomással körülbelül 6000 P költ­séggel járna. Jelenti, hogy a különbözeti 5000 P a tényleges alkalmazottak és nyugdíjasok vasúti arc­képes igazolványok tóritósi dijainál elért megtakarítások terhére rendelkezésre áll. Kéri ilyetén a 6000 P megszavazását. Véghatározat. Törvényhatósági bizottságunk a 18221. ai. 489. kgy. 1927. sz. véghatározatával a vármegyei köz­ponti hivatalokba bevezetni rendelt házi telefon hálózat költségeire a várm. háztartási alap 1928. évi hitele terhére 6000 P-t, azaz hatezer pengőt szavaz meg és fedezetül a tényleges alkalmazottak és nyug­díjasok vasúti arcképes igazolványok térítési dijainál elért megtakarításokat jelöli ki, ill. a rendelkezésre álló megtakarításokat e célra igénybe veszi. Mely vóghatározat ellen a közzétételtől számított 15 napon belül a vármegye alispánjánál be­adandó felebbezósnek van helye. Miről a vármegye alispánját és a hivatalos lap szerkesztőjét értesítjük. Jegyezte és kiadta : (P. H.) Vidos Árpád sk., vm. főjegyző. Kivonat. Yasvármegye törvényhatósági bizottságának Szombathelyen, 1928. május 21-én és folytatva tar­tott évnegyedes rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből.

Next

/
Oldalképek
Tartalom