Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1921. január-december (19. évfolyam, 1-52. szám)
1921-06-09 / 23. szám
jogosultak közé tartozóknak tekintendők az élethossziglan megválasztott okleveles segédjegyzők. Ezzel szemben a rendelethez csatolt kimutatás 12. pontja alá a következő szöveg került be: »továbbá az okleveles és életfogytiglan kinevezett segéd jegyzők, akik a vezető jegyző mellett rendszeresített állásban önálló hatáskörben működnek és a vezető jegyzővel úgy minősítés, mint felelősség tekintetében egyenlők«. Minthogy a kétféle szöveg téves értelmezésekre, helytelen elintézésre és ezt panaszló felszólamlásokra vezetett, további félreértések megelőzése végett a fent nevezett miniszter ur az 1920Í évi november hó 18-án kelt 8249—B. M. ein. számú itteni rendelettel megküldött kimutatásban közölt, s fent megjelölt rendelkezést a következő szövegezéssel módosította: »a köztisztviselői menetdijkedvezményre jogosultnak tekintendők a rendszeresített állást betöltő, élethossziglan megválasztott okleveles tényleges, valamint nyugalmazott segédjegyzők és mindezek családtagjai«, Erről alispán urat v tudomás és megfelelő további eljárás végett értesítem'. Budapest, 1921. május hó i3-án. A miniszter rendeletéből: 01- vashatlan aláírás, miniszteri tanácsos. 9810“—1921. szám. ' Valamennyi Főszolgabíró és Polgármester Urnák! Közhirrététel végett (közlöm. ’ / f Szombathely, 1921. május 2fi. Herbst Géza ». k., alispán. Kivonat a (népjóléti és munkaügyi* mf. kir. irfinisz- tariumtól • 12.705—Villa. 1921. szám alatt kiadott TÁJÉKOSZTATÓBÓL a nem hivatásos legénységi állományú katonákból lett hadirokkantak, az ilyen elesett, eltűnj vagy elhalt katonák hátrahagyott özvegyei és árvái, valamint] a nem hivatásos legénységi állományú katonákból lett hadi- rokkantak gyermekei részére: a különféle hadigondozási támogatásokról és az állami ellátásokról. Hadirokkantak orvosi utógyógykezelése. Azok a volt legénységi állománybeli hadirokkantak (hadisérültek), akiknek eddigi utókezelési ideje az egy éivet még nem1 érte el s akik állandóan Csonka- Magyarországon laknak, vagy akik itteni illetőségűek, a M. Kir. Hadigondozó Hivatalnál (Budapest, VI., Vilmos császár-ut 37.) személyes jelentkezéssel kérhe- hetik valamelyik rokkant-utókezelő gyógyintézetbe való beutalásukat, ha az utógyó^ykezelés révén lényeges javulás remélhető. Vidékieknek nem szükséges személyesen jelentkezni, hanem elegendő a beutalást Írásban kérni. Ehhez az írásbeli kérelemhez bélyegmentes bizonyítványt kell csatolni, melyben a további utókezelés szükségét hatlpr sági orvos tanúsítja. ( Magyarország elszakított területeiről való és itt még le nem települt hadirokkantak utógyógykezelésben, vagy más hadigondozási támogatásban csak akkor részesülhetnek, ha as Országos Menekültügyi Hivatal igazolványával bizonyítják, hogy őket a megszálló idegen hatalom az, elfoglalt területről kiutasította. A rokkant-utókezelő gyógyintézetekben az ellátás (lakás, élelmezés, ápolás) ingyenes. Azok a felülvizsgált és rokkantsági stb. illetékkel ellátott hadirokkantak, akik már egy évet, töltöttek hadigondozási intézményekben (utókezelő gyógyintézetben, rokkantiskolákban), utókezelő intézetbe többé fel nem vehetők. Ha azonban további gyógykezelést óhajtanak, akkor valamelyik állami, törvényhatósági, vagy , más nyilvános jellegű kórháznál kérhetik felvételüket, ahol a hatóságilag igazolt szegények a törvény értelmében (1876: XIV..) ingyenes hatósági orvosi kezelésben és az Országos Betegápolási Alap terhére ingyenes gyógyszer- ellátásban részesülnek. A hadivakok intézeti ellátása és kiképzése. A hadivakok — tekintet nélkül arra, hogy Csonka- Magyarországról, vagy az elszakított országrészekről valók-e — am. kir. Hadigondozó Hivatalnál (Budapest, VI., Vilmos császár-ut 87.) írásban vagy személyes jelentkezéssel kérhetik felvételüket a Hadivakok m. kir. Országos Intézetébe (Budapest, I., Fehérvári-ut 102.) Ebben az intézetben az ingyenes ellátás (lakás, élelmezés, ápolás) mellett szükség esetén kiképzést nyerhetnek a kosárfonásban, seprű- és kefekötésben, telefonkapcsolásban, fürdői dörzsölőmesterségben (masseur- ségben) és zenében. A hadirokantak (hadisérültek) ellátása művégtagokkal és más orthopaedikus segédeszközökkel. Művégtagok, vagy orthopaedikus segédeszközök a meghatározott mérvben időközökben a hatóságilag igazoltan szegény hadirokkantak, valamint a közszolgálatban álló vagyontalan hadirokkantak részére ingyen, egyéb hadirokkantaknak önköltségi árban járnak. Az ez iránt kéréseket a mi. kir. Hadigondozó Hivatalhoz kell intézni;. Ugyanezek a feltételei a művégtagok és orthopaedikus segédeszközök javitásánák is, azzal a különbséggel, hogy ezt a Budapesten és környékén lakóknak a m. kir. Állami Müvégtaggyárnál (Budapest, VIII.', Mátyás-tér 6r.) a Székesfehérvárott és környékén lakóknak az ottani rokkantiskola müvégtagjavitó műhelyénél, más vidékieknek pedig a területük szerint illetékes hadikan tiskolájának egyéves tanfolyamain a cipész-, a szij- gondozó népirodáknál kell kérniük. f A kéréshez pontosan kitöltött adatgyűjtő ivet kell csatolni, mely a ni kir. Hadigondozó Hivatalnál és minden hadigondozó népirodánál beszerezhető. Az adatgyűjtő ívbe bejegyzett adatok valódiságát a folyamodó lakó- illetve tartózkodási helye szerint illetékes községi elöljárósággal, városokban a polgármesterrel kell igazoltatni. . .. .. ( .Hadirokkantak iskoláztatása. Azok a szegénysorsu (vagyontalan) hadirokkantak, akik rokkantságuknál fogva korábbi életpályájuk folytatására képtelenekké váltak, különféle államilag fen- tartott tanfolyamokon a hajlamaiknak, életviszonyaiknak és rokkantságuknak leginkább megfelelő irányú kiképzést s a kiképzés tartamára ingyenes intéz élj ellátást (lakást, élelmezést, tanszereket) kaphatlak'. így a népjóléti és munkaügyi mj. kir. minisztérium váci ipari rok- kantskiskolájának egyéves tanfolyamain a cipész-, a szij- I gyártó- és (i bőrdiszmüves-mesterséget, a székesfehérvári rol kantiskolának egyéves tanfolyamain az asztalos-, bognár-, borbély-, cipész-, csizmadia-, kovács-,, kosárfonó-, kefekötő-, lakatos-, mázoló-, orthopaed-cipész-, szabó- és j szijgyártó-mesterséget, a debreceni gazdasági rokkant-