Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1917. január-december (15. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-04 / 1. szám

il kai számoló méltányosság követelményeinek megfelelően biráltassanak el. Ezeknek a kér déaeknek megítélésére nézve az esetek sok­féleségénél fogva előzetes tájékoztatást nyúj­tani nem lehet. — A kivételes helyzet kellő megértése és megitélése, azonban úgy vélem külön tájékoztatás nélkül is lehetővé fogja tenni, mind a két fél érdekeinek lehető ösz- szeegyeztetésével az esetek méltányos elbí­rálását. Az ellenséges betörés következtében az iparos és tanonca egyformán súlyos hely­zetbe kerültek, fokozott mértékben kell ennélfogva ügyelni arra, hogy az iparható­ságok döntése az egyik vagy a másik fél sérelmével ne járjon. Felhívom Címedet, hogy a fentiekről a hatósága területén működő elsőfokú iparhatóságokat (ipartestületeket) miheztartás végett megfelelően tájékoztassa. Budapest, 1916. évi november hó 28-án. Har­kány s. k. 26409—1916. szám. Tárgy: Az Erdélyből menekült iparosok (kereskedők) tanoncai tanviszonyai. Valamennyi járási főszolgabíró és r. t. városi polgármester uraknak. (Könyomatos példányban is kiadatott.) Megfelelő további értesítés és miheztar­tás végett közlöm. Szombathely, 1916. december 8. Alispán helyett: Dr. Radó sk., vm. főjegyző. Másolat. M. kir. belügyminister szám 175 32011916. VI(— a. H. i. — A válaszirat alapjául szolgáló megkeresés, jelentés száma 21016|916 Tárgy: A községi és körorvosok fuvarátalányának felemelése. Vasvármegye kö­zönségének Szombathely. Az 1916. évi szeptem­ber hó 18 án és folytatólag tartott bizottsági közgyűlésében 9874| 1916 szám alatt hozott véghatározatát felülbírálván, a következőleg ha­tározott. Véghatározatának azt a részét, amelyben a községi és körorvosok fuvarátalányát 1916. évi január hó 1 tői kezdve 50 százalékkal felemelte, azt a részét továbbá, amelyben a szóbanlevő orvosok részére a rendes fuvardíjon felül, vala­mint a-himlő oltások és újra oltások alkalmá­val felszámítható fuvardíjon felül kilométerenkint 30—30 fillér fuvarpénzpótlékot állapított meg, jóváhagyom. A véghatározatnak napidij, illető­leg napidijpótlék megállapítására vonatkozó ré­szét azonban jóvá nem hagyhattam, mert köz­ségi és körorvosok részére napidij megállapítá­sára az 1908: XXXVIII. t. c. jogalapot nem nyújt. Erről az iratok visszaküldése mellett to­vábbi eljárás végett azzal a felhívással értesítem, hogy a községi és körorvosok fuvardíjára és utiátalányára vonatkozó szabályrendeletet mielőbb alkossa meg és azt jóváhagyás végett terjessze fel. Budapest, 1916. évi november hó 24 én. A miniszter rendeletéből : Frank Ödön s. k., miniszteri tanácsos. 26184|916. szám. Tárgy: A községi és körorvosok fuvarátalá­nyának felemelése. Valamennyi járási főszolgabíró, községi és körorvos urnák ! Valamennyi községi elöljáróságnak! (Főszolgabíró és polgármester uraknak kőnyomatos példányban is kiadatott.) Utalva Vasvármegye hivatalos lapjának f. évi szeptember 28-án megjelent 39. számában közzétett 987446. sz. törvényhatósági bizottsági véghatározatra annak kormányhatósági jóvá­hagyására vonatkozó 17532046. B. M. sz. ren deleiét miheztartás céljából kiadom. Egyúttal értesítem az összes érdekelteket, . hogy a felemelt fuvarátalányok folyósítása iránt külön fogok intézkedni. A fuvarpénzpótlék - kilométerenként 30 fillér, a jelen miniszteri rendelet kiadásától kezdődőleg számítható fel azon esetekben, mi­dőn fuvarpénz számítása indokolt és a fuvar tényieg igénybe is vétetett. Napidijpótlék felszámítása kormányható- ságilag nem engedélyeztetett. Végül utasítom főszolgabíró urakat, hogy az 1916. évre pótlólag megállapított, a himlő­oltások alkalmával felmerült fuvardijkülömböze- tek folyósítása iránt intézkedjenek. Szombathely, 1916. decmber 16. Herbst Géza, alispán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom