Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1915. január-december (13. évfolyam, 1-52. szám)

1915-09-02 / 35. szám

— 372 — nyékben, melyeket az utóbb megsérültek él­veznek. Sokszor csekély fájdalommal egybekö­tött, vagy épen fájdalommentes javító sebészeti műtét, gyógytorna, és gyógyfürdők által a béna teljesen visszanyerheti illető testrészének hasz- navehetöségét, teljesen * egészséges emberré válhat. Műláb alkalmazásával még az is mankó nélkül mehet és dolgozhat, kinek mindkét lá­bát levágták. A mükézzel s különösen az ehhez idomuló szerszámokkal és eszközökkel, különö­sen a mezőgazda és az iparos, legtöbb eset­ben folytatni képes korábbi mesterségét, A rokkant iskolában elsősorban arra tanítják a sérültet, hogy csonkasága és bénulása daczára is képes legyen korábbi foglalkozását folytatni, hogyha pedig az egyáltalában nem lehető, a sérültet megtanítják olyan uj foglalkozásra me­lyet csonkasága és bénasága daczára is űzni képes. Például azt a földművest, aki mindkét lábát tövében elvesztette, megtanítják czipész- ségre, vagy szabóságra, stb. Az ebben a há­borúban megsérültek és a katonaság által már végleg elbocsájtottak a fenti jótéteményekben egészen ingyenesen részesülhetnek, ha mielőbb jelentkeznek. A háború nefejezte után jelent­kezők már nem lesznek figyelembe vehetők. Az előadottak alapján felhivom, Alispán Pol­gármester urat, tegye a fentieket minél széle­sebb körben közhírré és utasítsa a közigazga­tási hatóságokat, hassanak a községeben lévő végleg elbocsátott csonkultakra és bénákra egyénileg is oly irányban, hogy orvosi utóke­zelésre, mesterséges testrész alkalmazására, il­letve rokkant iskolában való tanulásra mielőbb jelentkezzenek. A jelentkezések történjenek kis és nagyközségekben a községi elöljáróságnál, rendezett tanácsú, valamint törvényhatósági vá­rosokban pedig a polgármester által kijelölt szervnél. A községi elöljáróság, illetőleg a pol­gármester által kijelölt szerv igyekezzék a je­lentkező által bemondott adatok valódiságáról meggyőződést szerezni, továbbá amennyivel behatóbb orvosi vizsgálat nélkül ez lehető meg­állapítani, hogy az illetőnek orvosi utókezelésre mesterséges testrésszel való ellátásra, vagy rokkant iskolában valóoktatásra van-e szüksége. Mindezt jelentse a Csonkított, Béna és Belbe- teg Katonákat Gondozó Hivatalnál, mely (az ugyanakkor megszűnő Csonkitot és Béna Ka­tonákat Gondozó Bizottság helyett) folyó évi szeptember hó 1-én kezdi meg működését. Czime: Budapest, Országház, VII. kapu, III. bizottsági terem. A hivatal hatáskörébe fog azután tartozni, hogy az utókezelésre, művég­tagra és oktatásra rászoruló volt katonákat a nekik megfelelő intézetbe bshivja. Meg vagyok róla győződve, hogy Alispán Polgármester ur hazafias érzésével és socziális érzékével a haza védelmében megsérült katonák érdekében in­dított akcióm sikeréhez a maga részéről is hozzá fog járulni és hogy a közigazgatási ha­tóságok minden lehetőt el fognak követni az édekeltek felvilágosítása iránt. Budapest, 1915. évi augusztus hó 12-én. Aláírás olvashatlan. 267 —1915. ein. szám. Valamennyi járási főszolgabíró és r. t. városi polgármester Uraknak! (Könyomatos példányokban is kiadatott.) Amidőn fenti rendeletet legszélesebb kör­ben való közhirrététel végett kiadom, felhívom Czimeteket, nyomozás utján állapítsák meg, vannak-e hatóságaik területén a katonaság által utókezelő mesterséges testrésszel való ellátás és gyakorlati oktatás nélkül végleg elbocsátott csonka és béna katonák, akik által a rendelet­ben felsorolt kedvezmények igénybevehetők volnának ? Igenleges esetben nevezetteket Írassa öszsze őket a fenti rendeletek értelmében oktassa ki, a községi (kör) jegyzők, illetve a polgármeste- urak által kijelölt tisztviselők pedig a jelentr kezők áltel lemondott adatok valódiságáról való meggyőződés után illetékes helyre részletes adatok kapcsán jelentsék be, hogy as illetőnek utókezelésre mesterséges testrészre vagy gya­korlati oktatásra van-e szüksége ? Minderről pedig hozzám sürgősen jelen­tést tegyenek. Szombathely, 1915. augusztus 23. Alispán helyett: Dr. Radó sk., főjegyző. Tárgy: A törvényes munkaszünet felfüggesztése tárgyában. Kereskedelemügyi m. kir. Miniszter. 50966 — VI.—D-1915. szám. Valamennyi magyarországi törvényhatóság­nak. A törvényes munkaszünet felfüggesztése tárgyában múlt évi augusztus hó 8-án 60061. szám alatt kiadott rende letemet, az ipari és ke­reskedelmi árusítást és az elárusított cikkek házhoz szállítását érintő részében hatályon kí­vül helyezem, illetve az 1891. évi XIII. t.-c. 3. §-ában foglalt felhatalmazás alapján akként rendelkezem, hogy a hadi állapot további tar­tama alatt az ország egész területén az ipari és kereskedelmi árusítás és az elárusított cik­kek házhoz szállítása törvényes munkaszüneti napon déli 12 óráig a napi élelmezési cikkek

Next

/
Oldalképek
Tartalom