Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1913. január-december (11. évfolyam, 1-52. szám)

1913-04-17 / 16. szám

— 157 f Az alapitványos helyekre pályázók részéről ezenkívül: 8. igazolása annak, hogy a pályázó az ala­pító oklevélben foglalt különös feltételeknek is megfelel. III. A kérvények benyújtása. Az államköltséges és fizetéses helyek elnye­rését célzó felvételi folyamodványokat — melyek mellékleteikkel együtt szabályszerűen béily?egzen- dők — am. ‘kir. honvédség a és. és kir. közös hadsereg és a hadtengerészet személyei szolgád jati utón, az udvari, polgári, állami és egyéb hi- . Vatalnokok pedig elöljáró hatóságuk utján azon honvédkerületi parancsnokságnak terjesztik be, a melynek területén a folyamodó alkalmazva van, i Ietőleg 'akik. Magánszemélyek folyamodványaikat a legközelebbi honvádkerületi, illetőleg 'honvéd- ki égés zjtői (tár-) parancsnokságnál nyújtják be. Magyarországon kívül állomá ózó katonai sze­mélyek folyamodványaikat elöljáró katonai területi parancsnokságaik, a Magyarországon kjvül alkal­mazott udvari és polgári, állami hivatalnokok pe­dig elöljáró hatóságaik utján közvetlenül a hon­védelmi miniszternek küldik be. Az államköltséges és fizetéses helyek elnyeré­sét célzó folyamodványok az előbb említett pa­rancsnokságok által folyó évi május hói 15-ig, a Magyarországon kivüii helyekről a honvédelmi miniszterhez érkező ily folyamodványok pedig május hó 31-ig fogadtatnak el. A megállapított határidőn túl beérkező folya­modványok visszaadatnak és nem vétetnek figye­lembe. Az alapitványos helyek elnyerését célzó ‘fo­lyamodványok azon hatóságnak, személynek 'kül­dendők meg, amely (aki) az alábbi kimutatásban megjelöltetett. A kérvényekben kifejezés adandó, annak, hogy a folyamodó az »Utasítás a pályázók felvételére nézve a m. kir. honvéd nevelői és képző intéze­tekbe« határozványait teljtartalmulag ismeri és kö­telezi magát az ezen utasításban meghatározott valamennyi feltételnek megfelelni. A1 Ludovika-Akadémíában a tüzérséghez leendői kiképzésre törekvő akadémikusok külön kiképzés­ben részesülnek. Ennélfogva azon pályázók, akik a Honvéd Ludovika Akadémia I. évfolyamába, tü­zérségi kiképzésre kérik felvételüket, a pályázati folyamodványban ezt külön fclem'iteri tartoznak. Azon pályázók hozzátartozói, akiknek a 'testi alkalmasság és a sikeres felvételi vizsga feltétele alatt államköitséges vagy fizetéses helyek ado­mányoztalak, illetve akik alapitványos helyekre bemutattalak, a honvédkerületi vagy egyéb pa­rancsnokságok által erről annak tudtuí adása mel­lett értesittetnek, hogy mikor kell a pályázónak az illető intézetben megjelennie. Hasonló módon értesittetnek azok js, kiknek kérvénye nem vétetett figyelembe. Az első sorban kijelölt pályázókon kívül, a betöltendői helyek aránya szerint, néhányan má­sodsorban fognak kijelöltetni, oly célból, hogy az első helyeken kijelölt, de a felvételi vizsgát ki nem állott, vagy testileg alkalmatlanoknak talált pályázók helyett pótlólag felvételi vizsgára bo­csáttassanak és ennek sikere esetében felvétes­senek. Miután azonban az említett pályázók felvé­tele biztos kilátásba nem helyezhető, a szü'ők gon­doskodjanak, hogy fiaik a felvételi vizsgára be nem idéztetésük esetében, a polgári tanintézetek­ben tanulmányaik folytathatása céljából kellői idő­ben beirattassanak. IV. A felvételi vizsgák. Minden pályáid közvetlenül az illetői inté­zetbe való beérkezte után, testi alkalmassága te­kintetében megyizsgáltatik. A testileg alkalmatlanoknak talált pályázók hozzátartozóiknak azonnal Yisszaadatrak, a testi­leg alkalmasoknak minősítettek pedig fe.Vételi vizs­gát tesznek, amelynél a hozzátartozók is jelen lehetnek. Az irásbelüeg és szóbelileg megejtendő ‘fel­vételi vizsgák a soproni honvéd főreáliskolában augusztus 27—31-ig, a budapesti honvéd Ludovika- Akadémián pedig szeptember 16—20-ig tartatnak meg.* A fölvéte i vizsga magyar nyelven teendői le, melyet a pályázóknak oly mérvben kell tudniok, hogy az eredményteljes oktatás lehetősége e te­kintetben biztosítva legyen. Akik horvát tannyelvű iskolákat végeztek, azok a honvéd főreáliskolán a fölvételi vizsgát horvát nyelven is letehetik; a magyar nyelvnek nem tudása — a pályázóknak egyébként jó képessége és megfelelő: előismere­tei mellett — nem képez akadályt a felvételre; A Ludovika-Akadémián ellenben ezek által is ma­gyar nyelven teendő le a felvételi vizsga, meg­engedtetik azonban, hogy feldleteik bővebb kima­gyar ázására a horvát nyelvet is használhassák. V. Ellátási d'j. Az ellátási díj a viszonyokhoz képest időn­ként újból állapittatik meg. Jelenleg a honvéd főreáliskolában évi 800 korona, a Ludovika-Aka- démiában évi 1600 korona. A Ludovika-Akadémiában a féldijmentes állam- költséges helyért 800 korona fizetendői. Ezenkívül a főreáliskolába és a Ludovika- Akadémiába felvett minden pályázónak hozzátar­tozói kötelezettséget vállalni tartoznak, hogy min­den iskolaév kezdetén az .illető: intézet pénztárába tandíj gyanánt 28 koronát lefizetnek. A féldijmentes államkö'.tsélges és fizetéses nö­vendékek ellátási dija az il.ető intézet pénztárába félévenként és előre fizetendő be. Az első rész­letet mindjárt a pályázó felvétele alkalmával, il­letőleg az iskolai év kezdetén, a második részletet pedig minden év március 1-én kell fizetni. Kelt Budapesten, 1913. évi március havában. A m. kir. honvédelmi minisztertől. * A honvéd főreáliskolában, illetve a Ludovika-Akademiá- ban teendő felvételi vizsga terjedelme az előbb hivatkozott „Tá­jékoztató" füzetekből vehető ki. A Ludovika Akadémiában teendő felvételi vizsga terjedelme ezenkívül még a mellékelt „Vázlati­ban is fel van tüntetve

Next

/
Oldalképek
Tartalom