Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1906. január-december (4. évfolyam, 1-53. szám)

1906-07-26 / 30. szám

— 220 alatt egyúttal kiadott 712. számú „Állategészségügyi Értesítő“ ben közzétettem, az egyezményben és ennek zárjegyzőkönyvében foglalt határozmányokat, úgyszintén az egyezménynek a m. korona országaiban való vég­rehajtására egyúttal kiadott rendelkezéseimet. Ezen „Állategészségügyi Értesítő“ külön 10 példányát ide mellékelve megjegyzem, hogy az említett „Állategész­ségügyi Értesítőből elegendő készlet előállításáról gon­doskodván, az a nyomtatvány az érdeklődőnek portó­mentesen meg fog küldetni, ha ez iránt ezen minisz­térium III/3. ügyosztályára czimzett levélben vagy le­velezőlapon ide fordul és pontos ezimét közli. Felhí­vom a Czimet, hogy a fentieket kellően tegye közhírré. Budapest, 1906. évi junius hó 30-án. Darányi s. k. 12364/1906. sz. Ezen miniszteri leiratot közhírré teszem s az állategészségügyi értesítő 1—1 példányát a járási fő- szolgabiró uraknak kiadom. Szombathely, 1906. julius 17. Alispán helyett: Horváth Dezső, főjegyző. Tárgy : M. kir. halélettani és szenyviztisztitó kísérleti állomás létesitése. M. kir. földmivelésügyi Miniszter. 16980/VII/A. 4. sz. Tárgy : A m. kir. haíélettani és f-zenyviztisztitó kísérleti állomás létesitése. Valamennyi alispánnak és thj. f. város polgármesterének. Ő császári és apostoli királyi Felsége Bécsben, folyó évi február 3-án kelt legfelső elhatározásával megengedni méltóztatott, hogy a vezetésem alatt álló földmivelésügyi minisztérium kötelékében a halélettan és szenyvizek ártalmának meg szüntetése körébe vágó teendők szakszerű ellátására a m. kir halélettani és a szenyviztisztitó kísérleti állo­más szerveztessék. Az állomás működését a mellékelve csatolt szervezeti szabályok alapján tényleg megkezdte. Midőn erről a Czimet a vonatkozó szervezeti szabályok egy példányának megküldésével értesítem, figyelmét kü­lönösen is felhívom arra, hogy az állomás, a halászat és haltenyésztés előmozdításán kívül, a vízügyi közigaz­gatás érdekeit is szolgálni tartozik. Föladata nevezete­sen a közvizeket szenyező olyan vízhasználatoknál, me lyeknél a halászat és ipar érdekei ellentétesek, a ható­ságot halászati szempontból szüksége-! intézkedésekről úgy az engedélyezési, mint a vizrendőri eljárásokban tájékoztatni, nemkülönben a vizfertőzés meggátlása végett tett hatósági intézkedések mikénti végrehajtását ellenőrizni. Ezekre tekintettel felhívom a Czimet, hogy szenyező természetű vízhasználatok engedélyezésénél, melyek az illető viz gazdasági kihasználását érintvén, akár a szenyezés várható hatásának, akár pedig azok elhárítása végett megfelelő intézkedések előzetes meg­állapítását igénylik, ezen állomás szakvéleményét is kérje ki. Egyúttal pedig utasítsa a vizrendőri ügyek elbírálására illetékes I. íoku hatósági kat, hogy olyan esetekben, midőn az 1885. XXIII. t.-cz. 24. § ban meg­állapított vizfertőzési tilalom áthágása miatt vizrendőri ügyekben tárgyalást rendel el a fentebb érintett gaz­dasági érdekek védelmében, a szóban forgó kísérleti állomást minden egyes esetben hívja meg s azokkal az ítéleteket is közölje. Közölje a Czim az állomás-al az engedélyezési ügyekben kiadott határozatait, illetőleg az engedélyokirat másolatát, mivel a közölt szervezeti szabályok 3. §-ának 7. pontja szerint a m. kir. halélet­tani és szenyviztisztitó kísérleti állomás a vizeket sze ■ ny. ző vállalatokat a szenyvizek tisztítása körüli köte­lességek végrehajtásában ellenőrizni tartoznak Buda­pesten, 1906. évi junius 21-én. Darányi sk. 12286/906. sz. Valamennyi járási főszolgabíró és polgármester, községi és körjegyző uraknak és valamennyi községi elöljáróságnak jövőbeni alkalmazkodás és az érdeklő­dőkkel való közlés végett kiadom. Szombathely, 1906. julius 13-án. HERBST GÉZA sk., alispán. 12286/906. számhoz. A m. kir. halélettani és szenyviztisztitó kísérleti állomás szervezeti szabályai: 1. §. Az állomás czime: M. kir. halélettani és szenyviz­tisztitó kísérleti állomás. Székhelye: Budapest. 2. §. Az állomás közvetlenül a m. kir. földmivelésügyi miniszternek van alárendelve. 3. §. Az állomás elméleti és gyakorlati irányban a halászat és haltenyész'és ügyét szolgálja. Feladata nevezetesen : 1. a halak és rákok, valamint ezek táplálékául szolgáló állati és növényi szervezetek életfeltételeit megállapítani; * 2. rendszeres kísérletekkel a halak és rákok ok­szerű táplálását, illetve takarmányo?ását tanulmányozni; 3. a halastavak értékelésével s azoknak javitásá v al foglalkozni; 4. a szét vés és szervezetlen anyagoknak a vízben élő hasznos állatokra gyakorolt mérgező hatását kutatni; 5. a vizek szenyezéséből eredő halpusztulások ckait és mértékét megállapítani; 6. a szenyviztisztitási módokat, valamint a gyári és ipari üzemekből, nemkülönben a városi csatornákból eredő, továb’ á a városi csatornákból lefolyásra jutó szenyek tiszti ására vonatkozó eljárásokat úgy itthon, mint a külföldön tanulmányozni, azok eredményeit figye­lemmel kisérni s az idevágó kérdésekben a hatóságok­nak, egyesületeknek és magánosoknak tanácscsal és út­mutatással szolgálni; 7. a vizeket szenyező ipari vállalatokat a szeny­vizek tisztítása körüli kötelességeik végrehajtásában ellenőrzi, mivégből e telepeket váratlanul is megviz - gálja; 8. foglalkozik a halak és rákok betegségével, a mennyiben az fizikai vagy chemiai okokból eredő töme­ges pusztulás alakjában jelentkezik. A halak és rákok egészségtana, a betegségek ere­dete, azok lefolyási módja, valamint az ellenük való védelem és orvosláson kívül mindazon körülmények, a melyek ezen állatok szaporodására és fejlődésére egy vagy más irányban ártalmasak, — a halkórtani állo­más feladatát képezik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom