Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1904. január-december (2. évfolyam, 1-52. szám)

1904-06-23 / 25. szám

— 282 — adatszo'gáltatás ezen hibája a legtöbb esetben nem az első fokú iparhatóságok mulasztásából származik, hanem onnan ered. hogy az iparüzletek megszüntetéséről szá­mos esetben különös utánjárás nélkül maga az iparha­tóság sem szerezhet tudomást. Minthogy azonban úgy az iparlajstromok, mint az ipari törzskönyvek használ­hatósága érdekében az ipar körében előforduló minden változás feljegyzés' feltétlenül szükséges, kötelességükké teszem az I fokú iparhatóságoknak, hogy minden évben kutatás tárgyává tegyék a ható-águk területén előfor­duló iparüzlet mrgszünéseket. Az iparüzők álladékának ezen megállapítása, ille­tőleg az időközben megszűnt ipari üzletek kinyomozása főként az I. oszt. kereseti adófizető iparüzőkre terjesz­tendő ki s a nyomozás egyrészt a községi elöljáróságok igénybevételével, másrészt az I. osztályú kereseti adó kivetésére készült előző évi lajstromoknak az utóbbi év adólajstromaival való összehasonlítása utján hajtandó végre. Az ilyen módon megállapított parüzlet megszűné­seket az iparlajstromokban keresztül kell vezetni s a fenti 1. pontban körvonalozo't módon az illetékes ke­reskedelmi és iparkamarának tudomására kell hozni. Ez alkalommal jelezni kívánom azt is, hogy az ipari törzskönyvek legnagyobb pontosságára kiváló súlyt helyezek, miért is az adatgyűjtést végző kereskedelmi és iparkamarákat és a kerületi kir. iparfelügyelőket az első fokú iparhatóságok törzskönyvi adatszolgáltatásának fokozott mértékben való ellenőrzésére utasítottam s el­rendeltem, hogy az adatszolgál atás terén mulasztást vagy pontatlanságot tanúsító iparhatóságokat 1 á'am esetről-es"tro jelentsék be, mely jelentések alapján az ügyet vizsgálat tárgyává teendem s a mulasztást elkö­vető hatóságok ellen a belügyminister úrral egyetértőleg szigorúan fogok eljárni Felhivom Czimet, hogy fentiek­ről az iparhatóságokat miheztartás végett megfelelően éitesitse s az iparhatóságoknak az ipari törzskönyvi adatszolgáltatásban való közreműködését jövőre fokozott figyelemmel kisérje. Budapest, 1904. május 31 én. HIERONYMI sk. 9693|901 szám. (Kü'ön mellékletként is csatoltafik.) Ezen miniszteri leiratot hiteles másolatban azon meghagyá-sal adón ki a járási főszolgabiró és polgár- mester uraknak, hogy azt gondosan tanulmányozzák át s annak minden egyes pontjához szigorúan alkalmaz­kodva hajtsák végre az ipar törzskönyvi adatoknak a kerületi kereskede'mi és iparkamarához, valamint a kerületi iparfelügyelőhöz való beszolgáltatását. Miután a rendeletnek egyes pontjai a követendő eljárást a legkörülményesebben körülírják és megma­gyarázzák, azoknak ismétlésébe bocsátkozni nem akarok s e helyütt csakis főbb szempontokra akarok kiterjesz­kedni, melyek a Czim által okvetlenül és leik ismeretesek belartandók. 1. ) Az adat szolgáltatások kizárólag az arra ren­delt nyomtatványokon eszközlendők, ezen czé'ra semmi­féle más a Czim által szerkesztett jelentés, vég'és határozat vagy más egyébb értesítő alak és forma fel nem használható. 2. ) Miután a törzskönyvi adat szolgáltatási nyom­tatványok tartalmának az iparlajjtromokkal mindenben egyezőnek kell lenniök a Czim figyelmét úgy az ■ miitett nyomatványoknak, mint az iparlaj^tromnak egyező kitöl­tésére és vezetésére felhívom, hogy az iparla'stromok az iparkamarák által vezetett törzskönyvekkel való összehasonlitása k nnyebben eszközölhető legyen, ennél­fogva utasítom a Czimst, hogy iparlajs'romát minden év deozember 31 ével zárja le és az uj folyó számoz ist ja uár 1-ével kezdje meg. 3. ) Különösen tartsa szem előtt a Czim, hogy ne csak az újonnan keletkezett iparvá lalatok adatai szol­gáltassanak be az iparkamarához és iparfelügyelőhöz, hanem az iparüzemekben az év folyamán beállott min­den változás az előirt „Értesítés az ipar álladékában bekövetkezett változásokról“ czimü nyomtatványon, ezen változásnak az iparlajstromban való egyidejű bevezetés mellett — az ellenőrző hatóságokhoz bejelentessék. 4) Végül utasítom a Czimet, hogy az ipar üz e- tekben beállott megszűnése et mihelyest az tudomásukra jött a kereskedelmi és iparkamarához bejelenteni el ne mulasszák. Miután pedig az ilyen különösen a kisebbszerü kézművesek ip rüzésének beszüntetése a Czimnek nem hozatik mindig tudomásái'a az arra köteles magán egyé­nek által, ennél fogva utasítsák a községi elöljáróságé kát. hogy minden egyes ilyen ipar l e3züntetési esetet, mely a község területén előfordul, s mely alig maradhat titokban a községi elöjáróság előtt, az iparhatóságnak kivétel nélkül és esetenkint jelentsék be. Ezen ipar megszűnések szintén bevezetendők az iparlajstromokba. Szombathely, 1904. junius hó 10. Bezerédj Istcán s. k alispán Tárgy: A siketnémák sopronvármegyei és városi intézetének kérő levele adományok gyűjtése tárgyában. A gyűjtésre a m. kir. belügyministeriumnak 1904. február 21-én kelt 11852 sz. rendeletével jóváhagyott szabályzat ad felhatalmazást. A siketnémák sopron vár­megyei és Sopron városi áll. s’g. intézetének felügyelő bizottságától. 7698. gyüjtőkönyvi sz. kérőlevél. Hazánk sikelnétnáinak i agy száma és intézeteinek elégtelen volla arra indította Sopronvármegye és Sopron sz. kir. város (örvényhatóságait, hogy a sors által oly borzasz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom