Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)
1885-12-20 / 5. szám
98 Nemes Kovács József uram úgy hajtott, hogy míg mentünk, az az egy patkány, a mely véletlenül vagy a Kis-Kurián, vagy Kocsordon a kocsink ernyőjének a béllésébe tévedt, pisszenni sem mert, hanem csak Nyíregyházán iramodott neki eszeveszett rémüléssel , hogy többé ne lássa sem a kocsit, sem Kovács uramat. A Kis-Kuriáról pedig kipusztult a patkány egy időre. Nevetve beszélték, hogy a pap szekerese vitte el. Négy nap időztünk Nyíregyházán, átélve még egyszer az önzetlen diák-barátság kedves emlékű napjait . . . Azóta ismét szétszóródtunk . . . Nem egy jár közöttünk tövises úton. Némelyiknek magas kezek tűztek mellére fénylő keresztet; de a legtöbb hordja az élet nehéz keresztjeit.... A pap szekerese Nyíregyházán is hűségesen folytatta otthon megszokott szolgálatkészségét; dicsérték is nagyon. Ő is meg volt elégedve, csak az nem fért a fejébe, hogy süttethetnek urak a péknél kenyeret, hogy hordathatnak a vendégfogadóból ebédet?! Mikor ezt nem úr, de még szegény ember sem tenné a Kis-Kurián! Nagyon hallgatag volt egy darabig hazafelé jövet. — Miért oly hallgatag Kovács József uram? — Kérdezém. — Tán nem látták szivesen; nem volt jó sorja? — Szivesen láttak engemet; jó sorom is volt; hanem mégis tiszteletes uramnak a küszöbje is zsírosabb, mint ezeknél az uraknál az asztal. Boldog Isten! még a péknél süttetik a kenyeret és azt is rozsot! Hanem hát nekem meg kicsiny volt a fatemplom a Kis- Kurián, meg kevés volt a búza-kenyerem. Azt mondta erre az egyik hallgatóm, nemes Márton József uram: „tiszteletes uram is olyan, mint a többi; ha máshol egy lepénynyel többet adnak oda megy .. .“ És úgy lön. Búcsúzni mentem az apámhoz. Hallgatagon ültünk feleségemmel a pap szekeresének kocsiján. — Kovács József uram sok mindenfélét beszélt; de nem tudott felvidítani. Midőn a Dezső szolgabiró aranyfűzes fasorai mellett mentünk, aztán rákérdé: — De hát miért olyan rósz kedvűek most tiszteletes uramék? — Búcsúzni megyünk az apánkhoz; itt hagyjuk ezt a vidéket. — Az nem lehet, hiszen én is presbiter vagyok .. . — Majd meghallja kigyelmed a lemondást Vasárnap. — Lássa kigyelmed, mikor nekem szekeresül ajánlkozott, azt mondta, hadd hordozzon addig mig lovat veszek: de nem volt benne módom még sohasem. — Hát volt-e rám panasza tiszteletes uramnak?
