Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)
1885-11-22 / 3. szám
60 A lelkész palotája. (Tréfás rajz.) Vágyai beteltek, kapott kis egyházat, Paplakát úgy nézi, mint erős kis várat; Asszonyt hoz beléje, a ki hű segéde; Boldogság honol ott, a melynek nincs vége. Súgja derült lelke: „Mondhatom igazán; Ez az én palotám!“ A palota nem nagy: kicsi két szobája A jó barátot is kebelébe zárja .... Minden évben egyszer van benne lakoma, Névnapra eljó'nek a szomszéd és koma. Van benne vig jó kedv: Örülj szív, beszéld szám Van nekem palotám!“ Piros pozsgás fiúk s lányok koszorúja, Mint az orgonasip a nótáját fújja. Dolog és játéktól zeng az egész porta: A trónörökös ott szántogat a porba . . . Apjuk játszik vele a napnak alkonyán: „Kedves a palotám“. Füstöl a kemencze, a sok gyerek szeme Veresre van festve, csak úgy pislog benne; Kinyitják az ajtót, bejön a konyha gőz; Csiklandozza orruk, képzelik, hogy mit főz A jó mama ott a szeles, nyitott konyhán. „Ez az én palotám“. A jó étvágy megvan, rántott leves járja . . . Nincsen a falusi jó gyomornak párja! Marhahús is kéne nekik hébe-hóba, Ha a kevés garas nem menne adóba . . . A faluból hoznak csirkét, tyúkot is ám; All az én palotám*. Őssszel hordogatják a hi vek a párbért; Egyik porosat hoz, másik halasztást kért. A harmadik szűkén mérte meg a vékát, A negyedik mondja a tavaszon pénzt ád. A „papzsák“ igy üres, telnék csak „tarisznyám“. „Ilyen a palotám!“
