Vasárnap, 1885. október - december (6. évfolyam, 1-5. szám)

1885-11-22 / 3. szám

58

Ott állott Ny. János — két társával s kezeit tördelve sirt, jajgatott.

— Mi történt itt? kérdezték egyszerre mindnyájan.

— Jaj! a bátyám be ment a szikla alatti mélyedésbe s a leomlott kő betemette.

Vége hossza nem volt, úgy szaladtak a szerencsétlenség színhelyére mindenünnen. Meghatva, jajveszékelve rohantak ifjak és öregek, mert kedveseiket féltették. És méltán, mert a bányában mindig közelébb van az emberhez a szerencsétlenség, mint egyébütt.

Mikor már az egész falu mozogható népe együtt volt, a biró meghatottan igy szólott:

— K. Atyámfiái! egy jó embertársunkat temetett el ez a sok ezernyi mázsa kő; nekünk őt a kő alatt hagynunk nem lehet, le kell róla szednünk. A ki azért csak egy tojásnyi követ elbir: lásson munkához. Most még délelőtti 10 óra van, talán megsegit az Isten estig. Minden követ a hegyoldalon gurítsunk le, mert itt nincs hová tennünk.

Neki állt a munkának nagy és kicsiny. Hordták a követ a hegy párkányához, s az iszonyú zuhogással gurult a sikföldre.

A nagy köveket, ereikbe vasékeket sulykolva s vasrudakkal feszigetve hasogatták darabokra, hogy legalább gurítható legyen.

Azonban estig felire sem mehettek a kő eihordásában. Még sok kő volt András holtteste felett.

— K. Atyámfiái! most többet nem tehetünk, mert este van. Heggel jókor mindenki itt legyen, hogy holnap szabaditási munkánkat bevégezhessük; mert úgy látom, még felére sem mentünk a munkának.

Heggel még sziirkületes homály terjengett a föld felett, már gyermek, leány, asszony és ember izzadt a kőhordásban. Délután három óra volt, mikor a mélyedés is tisztán állott és még sem találták meg Andrást.

— Különös — szólott Bencse István — ez volt a hegyalatti barlangszerű mélyedés, itt kellene András holttestének lenni, és még sem találjuk. De hát hova lett szegény?

— Itt vagyok bejjebb a mélyedés végén, — hangzottak szavai.

— Szent Isten! még él, — örömtől sugárzó arczczal kiáltottak többen. Csak rajta, itt feszegessük a köveket, erre hangzanak szavai.

És törték, feszigették a köveket, s miután egy nagy követ kihengeritettek: a barlang szája nyitva volt, s azon András hajadon fővel, reszketegen, sáppadt arczczal kimászott, s mikor