Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)

1885-01-04 / 9-10. szám

— 119

nyomán, azon koszorú-s erényvirágok számára, melyeket szónoktársam egybefűzött, emelek „emlékoszlopot“ — pyramist , melynek ez meg ez legyen a fölirata. A beszéd rövid lesz, s a baj szépeu elmúlik. De jövőre ily meglepetést nem kérnék; pedig tapasztalásból tudom, bogy másokkal is megesett.

A Hatvanas évek elején „evang. árvabázi bál“ van Pesten. Megjelenik rajta sok egyházi kitűnőség. Egy falusi fiatal pap is beviszi búgát a bálba. Jól mulatnak; a fiatal pap majd füzértánczot rendez, majd az ismerős főurakkal társalog. Az ott volt fó'urak egyike nemsokára kijön birtokára s kérdezi tiszttartóját: „Mondja meg nekem, milyen gazda az a sz—i pap? én úgy tudom, bogy egyháza igen szegény s neki kevés fizetése van?“ „Miért kérdi ezt Excellentiád?“ „Azért, mert ez a fiatal pap Pesten volt velünk tánczmulat- ságban, s ott az egész fiatalság közö tt neki voltaleg- szebb — lakkcsizmája“. „Jót állok érte, bogy ki van fizetve“ — volt a válasz. És az a fiatal pap egy év leforgása alatt a kegyes főúr székhelyén, ugyanazon lakkcsizmában tartotta először násziinnepélyét, azután beigtatását a lelkészi hivatalba. A lelkész, lakkcsizmáját sokáig nagy becsben és tiszteletben tartotta, mig egyszer csak szűk lett.

Ez is egy fiatal pappal történt. Nagyon bántotta őt, hogy mikor a lelkeket vizkeresztkor összeírta s a híveket személyesen meglátogatta , ekkor a szokásos „kolledálás“ is megtörtént. Több elintézendő ügy között, az egyházi gyűlésen felhozta, hogy ezen kolledálás már nem a mai korba való s kérte annak szerény megváltását. A presbyterek egyike feláll s nagy fontoskodva mondá: „Már engedjen meg a Tisztelendő úr, de mi nem hagyjuk magunkat mindenből egyszerre ki forgattatni , maradjunk meg a régi mellett; jó volt ez eddig igy s jó lesz ezután is“. Erre a pap tűzzel odavág: „Már én meg azt mondom, hogy a szokásos látogatást megteszem ezután is, de azt meg nem engedem, hogy utánam zsákot czipeljenek; még én a—i lelkész leszek, nem akarok koldulni“. Ez hatott és a ,,ko 11 eda“ tisztességes áron egyhangúlag meg lett váltva.

A göttingai egyetemen voltam; 10 hónapig nem hallottam magyar szót. Egy napon beállít szobámba egy attilás