Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)

1885-02-15 / 15-16. szám

186

Azonban, a testnek magva, —

Porhüvelye elhamvadva,

Uj életre vár készen.

Tanít a tél és azt mondja,

Hogy az Urnák nagy a gondja Mindenre, mint övére.

S ha egy fűszál sem veszhet el,

A lélek nem enyészhet el Istenrokon létére.

Örökre nem lehet végünk.

Megvan a mi örökségünk;

Szent Atyánk azt kiméri;

Ott, hol a mi éltünk fáját,

És örökzöld koronáját Yihar többé nem éri.

Azért, légy hív és légy bátor.

A tél, e nagy prédikátor Igéit vedd lelkedre.

Ha ítélnek majd feletted,

Mérlegelvén minden tetted:

Ott lesz szíved hamvvedre!

LÉNÁRD ISTVÁN.

Határozd el magadat gyorsan!

Skóthon északi részébe vezetem az olvasót. Magas sziklás partok meredeznek itt eló'ttünk, mintha úgy hullottak volna le a tenger vizébe, melyből itt-ott 700 lábnyi magasra ágaskodnak föl. A szegény parti lakosok egyrésze abból él, hogy a tengeri madarak tojásait gyűjti össze s adja el a közelebbi piaczon. Ezek a madarak, a tenger felől, a meredek kősziklák hasadékaiban fészkelnek, s igy nagyon nehéz és veszélyes hozzájuk s tojásaikhoz férni. De ezt is kieszelték valahogy a szegény emberek. A tojásszedő férfi megmássza a part felőli lejtőn ama szirtet, melynek tenger felőli repedékeiben fészkelő madarakat sejt. A szikla tetőn vas rudat erősít meg s ehhez hosszú erős kötelet köt, melyen a fészek helyéig lebocsátkozhassék. Megtörténik, hogy a hol kötelén lóg a mélység fölött, ott nincs fészek, hanem egy kissé jobbra vagy balra távolabb látja a zsákmányt, a tojá