Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)

1885-02-15 / 15-16. szám

182

És most, kik itt jelen vagyunk, imádkozzunk; de imádkozzék mindenki :

„Uram! ne vigy a kisértetbe;

De szabadíts meg a gonosztól“.

MOLNÁR SÁMUEL.

Bibliatörténeti magyarázatok gyermekek és ifjak számára.

(20. Az Egyptombóli kimenetel. — A puszta.)

Faraó megengedte az Izraelitáknak, hogy kimenjenek Egyp- tomból, sőt a nép is kérte őt, hogy bocsássa el Izraelt. Útra is indultak, s az Isten vezérelte őket utazásukban. Mert megbánta Faraó, hogy beleegyezett kivonulásukba, mert általa számos munkás, szorgalmas embert veszített el. Környezetével hirtelen tanácsot tartván, elhatározá, hogy visszatéríti őket. Utánnuk indult hát seregével, s el is érte őket a Verestenger észak-nyu- goti csúcsánál, a hol az úgynevezett szuezi öböl volt, s a mit az Izraeliták nád-tengernek neveztek. Az öböl ezen részén számos gázló volt, a melyen át lehet menni akkor, midőn ászéi délkelet felé hajtja a hullámokat. Mózes, mikor ipa juhait őrizgette, igen sokszor tapasztalta azt, hogy juhai néha csaknem átmennek az öblön, de viszont látta azt is, hogyha a szél ellenkező irányban íú, akkor a hullámok visszajőnek. Ezen tapasztalatait most érvényesítette s a kedvező szél alatt átmentek a Verestengeren.

Faraó is megkisérlette a veszélyes útat, mert látta, hogyha az egész tengeröhölt meg kell kerülnie, akkor az Izraeliták már rég eltűnnek előlük s a sinai félsziget pusztáiban menedéket találnak. Azonban egyszerre megszűnt a szél, az áradat újra visszatért, s az egész egyptomi hadsereget eltemette.

Mikor látták volna, hogy szerencsésen megszabadultak ellenségeiktől: hálát adtak az Urnák, fennhangon énekelvén: „Az Ur a mi erősségünk, mert megszabadított minket, ez a mi erős Istenünk, azért magasztaljuk fel Otet, 0 uralkodik mennyen és földön, zengjünk dicséretet néki ide lenn“.

A hálaadó éneklés után elindultak a pusztába, s már harmadnapig vándoroltak, de nem találtak vizet, melylyel szomjúságukat lecsillapíthatták volna. Forrást keresve jártak fel s alá Súr pusztájában, mikor végre egy helyen megtalálták azt, de mivel ez a viz igen keserű volt, nevezték azt Máráh-nak, a mi keserűt jelent. Ez a viz is ihatatlan lévén, a nép zúgolódni kéz-