Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-09-20 / 45-48. szám
549 is csak kell, az is örül majd neki, az is szereti a szép, szines papirost. Különösen egy nagyobbacskát szeretett volna kezei közé kaparintani, szaladt is utána, de a szél mindig csak tovább vitte egy-két lépéssel, már jól túl volt a síneken. Határtalan örömében gyermekészszel gondolt is 6' most másra, mint a mivel e pillanatban el volt foglalva, a mi igénybe vette összes figyelmét, a pillangó módra repülő aranyos színű papírokra! Hej de Pistika is meglátott ott az útcza-ajtóban egy olyan papirost, mely esetleg egy kis gyepes helyen megakadva, kezébe került, majd észrevett egy másikat is. Csak úgy repesett örömében, hogy az is az övé legyen. Csúszott, mászott utána fel egészen a sínekig, a hol azonban szerencsétlenségére lábacskái megakadtak, se ide, se oda; sirt, de hiába, Annuska messze futott, nem látta őt, még csak sírását sem hallhatta. Csak a közeledő gőzös fütyülésére fordult vissza, ekkor jutott eszébe, hogy kis testvérét nehány perczczel előbb ott hagyta a nyitva feledett útcza-ajtóban. Lélekszakadva futott hát vissza. De szegény testvér már te későn jösz. A mozdonyvezető legnagyobb erőlködése daczára sem tudta idején megállítani a nagy sebességgel rohanó gépet. Mikor Annus odaért, Pistikának mindkét lábafejét, mintha csak éles késsel metszették volna, leszelte a gőzmozdony kereke. Szegény anyai szív majd megszakadt fájdalmában. Csak már inkább halott volna, vagy magához venné a jó Isten, mintsem hogy nyomorék maradjon egész életében, — mond a mélyen lesújtott anya s mondták mások is, a szomszédok, a kik résztvevő és vigasztaló szivvel vették körül a búsuló anyát. Napok múltak napok után, és a kis gyermek még mindig élt. Az özvegy édes anya mindig azért imádkozott, hogy vegye el az Isten a nyomorékot; mert szegénynek lenni , és hozzá még , ha a szegénynek lábai sincsenek s úgy élni át az életet: ennél nagyobb csapást nem tudott magának képzelni sem. De a doktorok azt mondták, hogy megmarad a gyermek. Pár hónap múlva a gyermek már mosolygott. Óh Uram add megértenem szent akaratodat! Kiált fel az anya, S hitében meg- nyilatkozának szemei. Látta az tidvözitő megdicsőült alakját ott lebegni a bölcső fölött. Uram a te útad szent, és a hivő szeme fényt és kegyelmet lát azon. THOMAY JÓZSEF.
