Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-02-01 / 13-14. szám
150 ha méltó vagy reá. Elébb segít szükségedben, elébb oltalmaz a veszedelemben, mint messzevaló atyádfia. Erre nem gondoltak Sima szomszédai. Ha tyúkja, csibéje vagy libája udvarukba vetődött: szitok, átok között kergették, ütötték, verték, megbénították , olykor agyon is ütötték, holott ő soha semmijüket nem bántotta, ha udvarába mentek baromfiaik, szépen haza hajtotta. Még az agyonütött állatért sem ejtett ki egy árva szót sem. Csak tűrt békén. Gondolkodott magában : mi lehet annak oka, hogy szomszédai nem szeretik, holott az egész falu nagyja, kicsinyje szereti, becsüli? de nem tudta kitalálni. Szerette, becsülte mindenki azért; mert mint ügyes faragó, és szolgálatra kész munkás, szegénynek, gazdagnak egyiránt sok hasznot tett; de mint jó keresztyént az erkölcs-vallásosságban, nemes önviseletben, isteni félelemben sem múlta feljül senki. E mellett okos, értelmes, emberbecsülő, mértékletes, takarékos volt. Mind ezek a szomszédok előtt nem nyomtak semmit a latban. Úgy látszott készakarva boszantották, bántalmazták; de nem tudták indulatba hozni. Mindent elhallgatott; mert tudta a bölcs után, hogy: „az embernek értelme hosszútűrővé teszi őtet; és ékességére vagyon néki elhallgatni a vétkeket“. „A ki elfedezi másnak vétkét, keresi a szeretetet; a ki pedig szemrehányja azt, elszakasztja egymástól a barátságosokat is“. Simában megvolt az a jó tulajdonság is, hogy tudott vigyázni vagyona felett. Éber álmú lévén: minden zajt meghallott, s azonnal kiment az udvarra, és körülnézett. Egyszer éjfélben a házfolyosón levő fák közt a mint a pajta felé ballagott, észrevette, hogy Kedves András búzáját a „jó madarak“, a pajta végében levő hombárosából zsákokkal hordták a pajtán túl fekvő szántóföldön álló szekérre. Azonnal mesztelenül visszasietett, s Kedveséket az útczára néző ablakon felköltötte, s velők együtt ment a „jó madarak“ elfogására. A mint azok észrevették, hogy nyomukban vannak: szaladásnak indultak: de egy közűlök —- mivel a hombárban volt a búza kiadása végett — nem tudván az érkezőkről, mivel Sima elfoglalta az ajtót társaival: nem menekülhetett. Hurokra került s a törvény kezébe adatott. Az elfogott kivallott mindent, s a búza visszakerült a hombárba. Máskor — takarmányszűk világ lévén — szénájában fogta meg a tolvajt éjnek idején, és kezébe szolgáltatta, hogy bánjon el vele. Mint a legyek nagyon meglepik az édességet: úgy gyakran megkeresték a gonoszok K. vagyonát; mert sok volt. Sokszor volt
