Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-06-21 / 33-34. szám
392 meny leszorította azt a napirendről. De Ilonának nem múlt el égető fájdalma, ott a penészes tömlöcz sáppasztó falai között majd megszakadt szive a fájdalomban; mert beszennyezve látta erkölcsi életét, elveszve hitelét, becsületét. — Mi lesz velem — igy kesergett magában — ha fogságom évei letelnek? Az emberek mint tolvajt utálnak, megvetnek, fedeleik alá nem bocsátanak. Mi lesz velem vagyon, becsület nélkül? Oh bizony: jobb annak sorsa, a ki nem született s nem szenvedte a nyomorúságot, melylyel a világ sújtja az ártatlanokat, mint sújt engem. Istenem, légy velem! Nyilatkoztasd ki ártatlanságomat! Minél inkább közeledett szabadulásának napja : annál nagyobb bánat mérge rágta a szivét. Eddig, ha rideg tömlöcz volt is, de volt hol lehajtani fejét; de a nagy világban temető helyén kívül nem mondhatott egyebet magáénak. Ennek tudása a bánat, aggodalom fellegeit borongtatta feje felett, mert nem látott helyet, a hová mehetett, a hol meghúzhatta volna magát. A bizonytalanság epesztette árva lelkét. Nem tudott rokont, barátot, se- gitőt a világban, a ki a megbecstelenitettet házába fogadja, megossza vele kenyerét. Hite szerint: az egész világ ellensége volt. Mikor kinyitották Ilona tömlöczét s azt mondták neki, hogy: „szabad vagy“ s átlépte a küszöböt, nagy meglepetésére a B.-né állott előtte szelíd, megnyerő arczával. — Mgos asszonyom! az Isten szerelmére kérem — kiáltott oly fájdalmas hangon, hogy még a kulcsos szolga szemében is könyek ragyogtak hallattára — ne taszítson el magától: ártatlan vagyok, egy krt sem láttam abból a pénzből. Becsületem meg van ugyan gyalázva; de én hiszem Isten után, hogy még ártatlanságom napfényre jön.— Szív- s lélekrenditő sírással lábai előtt rogyott össze. Várta a B.-né, hogy minden kö nyű vei, jajjal könnyebbüljön sorsa egy bajjal, azután igy szólott hozzá: — Kelj fel! Szegény Ilona, sokat szenvedtem miattad! Bár az egész világ bűnösnek Ítélt is, de én nem hihettem s nem is hiszem, hogy te annyira levetkezted volna az emberi jobb érzést, hogy oly bűnnel fertéztetted volna meg kezedet. S mivel ártatlannak tartalak: mindig fájt a szivem, valahányszor arra gondoltam, hogy ártatlanul szenvedsz s én is hiszem, hogy még ártatlanságod napfényre jön. Mivel tehát fájt nekem a te sorsod, állapotod: a B. beleegyezésével azért jöttem ide szabadulásod óráján, hogy elébbi szolgálatodba visszahelyezzelek s csakis azt kötötte ki a B., hogy a mellék cselédlakban fogsz lakni,
