Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-06-07 / 31-32. szám
382 előbb látott rongyos koldushoz. Átnézte a környéket, nem talált semmit, végre vigyázatra inté ispánját, részes takaróit, s minek- utánna még Jakab fiát is az asztagok mellé rendelte éjszakára, nem minden aggodalom nélkül távozott s pihent le ágyába. Pompás álma volt. Gazdagnak érezte magát, s a vidék lakosai követjelöltül léptették föl. Már közeledet a választó nép égő fáklyákkal háza felé, s a zajos kiáltások közül tisztán hallotta nevét. Vagy nem álom ez? Az a lángtenger, az az őrült futkosás: azok a lármásan kiáltozó emberek? De nem ám! Drága kivilágítás az! Egész vagyon ég ott abban a két óriási búzaasztagban, Nem „éljent“ kiabálnak az emberek, hanem azokkal az óriási lángnyelvekkel beszélnek, melyek feleselve bujkálnak elő füst takaróik alól, majd lobogva, recsegve, sziporkázva viszik előre diadallal azt a vörös lobogót, melyre az van írva, hogy „veszedelem, pusztulás“. Valaki bedöfte botjával a hálószoba ablakát, s midőn Por- czellán ijedten ugrott talpra ágyából, a tűz élénk világánál a rongyos koldusra ismert, ki diadallal mutatott a pokoli lángokra. „Semmivé tettél . . ., semmivé tettelek . . ., most nem [tartozunk egymásnak“. Dóka Matyi jajj neked, ezt az éjszakát megemlegeted. Ihol nyomban követi bűnödet a biinhödés. Villás emberek jönnek, perzselt hajjal, öklelő vad szemekkel, irgalmat nem tudó szivvel a gyújtogató felé, ki egész nyári keserves munkájuk gyümölcsétől megfosztá őket. „Tűzbe vele!“ hangzott vad ordításuk. Matyi űzött vadként futott s midőn közel a tűzhöz, a szemközt jövő Jakab ellentálló karjai föltartották, kétségbeesve ragadta, vonszolta ezt is magával a lángok felé. Jakab erősebb volt, de Matyinak erőt adott a kétségbeesés , s mire Porczellán és villás népe megérkezett, két alaktalanná vált ember hömpölygött s küzdött a lángok közt. Az apa őrülten rohant küszködő fia után, s mire kimenthették őket, egyiken sem volt már emberi kép. A városi kórházból nem sokára eltemették Jakabot. Apja hónapokig szenvedett súlyos égési sebeiben, s midőn kihallgatták, egy borús téli nap reggelén örökre megszűntek földi kinjai. Matyi kigyógyult valahogy, de mily áron? Szeme világát veszté el. Midőn börtönéből, — hova fölgyógyulása után jutott, —
