Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)

1885-06-07 / 31-32. szám

375

helyet, melyen városok, falvak nem voltak építve, s a zsidók mint aféle baromtenyésztő pásztornép, ezen pusztákban ütötte fel hordozható sátorát, melyeknek legnagyobb része termékeny jó föld volt. Általában megjegyezhetjük, hogy a hegyi vidékeken fekvő puszták nyári legelőkiil, a rónaságon és völgyekben levők pedig inkább téliekül használtattak.

Ezen pusztában tartotta Mózes a népet 40 esztendeig azért, hogy egy egészen új nemzetség álljon elő, a mely hivatva lesz az Ígéret földjének elfoglalására. A már elmondott történetek után , 36 évig semmi említésre méltó körülmény nem történt velük. Ezen idő alatt többnyire meghaltak az egyptombóli kijövetel ükkor 20 évet meghaladott férfiak. Mózes parancsot vett az Úrtól, hogy vezetné a népet a Cin pusztájába, az Edomiták szomszédságába, és kezdjen a megigért föld elfoglalásához. Mikor Kádesbe értek, meghalt Mózes nénje, egy vallásos lelkületű, prófétai tehetséggel, kegyességgel és buzgósággal megáldott nő 130 éves korában.

Mózesnek, mint aféle jó testvérnek, még el sem oszlott nénje halála feletti bánata, már is újabb szomorúságot okozott neki a nép nagyrészének zúgolódása. Nem volt ugyanis semmi forrás Kádesben , s az Izraeliták sem a magok, sem barmaik szomjúságát nem tudták eloltani. Ezen veszedelmes helyzetükben leghelyesebben cselekedtek volna akkor, ha segítségül hívták volna a seregeknek hatalmas Urát és Istenét, a ki már más szorultságukban is adott nekik enniök és inniok akkor, midőn már minden emberi segély haszontalannak látszott. De ezt nem tették, hanem e helyett seregekbe gyülekezve állást foglaltak Mózes és Áron ellen, s dorgálták őket ily módon: „Miért hoztatok ki minket egyptomból e kietlen pusztaságba, hol nincs egy csepp italra való viz? Miért hoztátok ide az Urnák gyülekezetét, hogy mi és a mi barmaink mind elhulljunk? Vajha haltunk volna meg, mikor meghaltak a mi atyánkfiái az Úr előtt!“ (IV. Móz. XX: 3., 4., 5.)

A nép zúgolódása után Mózes Áronnal a sátorhoz ment, hogy az Istennél vigasztalást keressenek. A Mindenható az ő dicsőségének sugarait reájuk vetvén, parancsolá Mózesnek, hogy vegye kezébe vesszőjét (pálczáját) , a melylyel már oly számos csudákat művelt, és gyűjtse össze a gyülekezetét egy közeli kősziklához , és hallhatván parancsolja a kősziklának , hogy nyíljon meg , és szolgáltasson elegendő vizet a népnek. Midőn a népet összegyűjtötte Mózes, igy szólt nekik: „Háládatlan , pártütő nép! hát az Isten már csak csuda által elégíthet ki benneteket? Megszűn- tök-e hát zúgolódni , hogy ha látjátok, midőn az Isten az ő irgal-