Vasárnap, 1885. január - szeptember (5. évfolyam, 9-52. szám)
1885-01-04 / 9-10. szám
118 Megváltottál bennünket; Eltöriötted bűnünket; S meghagytad, hogy arra emlékezzék vissza, Mindaz , ki e bort issza. Uram! te nem vétettél, Minket mégis szerettél; Hát mi, miként késnénk szeretni a testvért, Kiért tested ontott vért ?! • Szent törvényed fáklyája Világoljon pályánkra ; Tudjuk, hogy az égben örök hazát ér el, Kit e fáklya vezérel. Vezéreljed lelkünket S tanits arra bennünket, Hogy e földi pályán szeretet, hit s remény A legnagyobb szerzemény; Igazság, jószívűség, Ártatlanság és hűség: Erény-kincsek s hozzád hasonlókká tesznek, Kit lelkeink keresnek. És hogyha majd meglátnak Jobbján te szent atyádnak, Kérünk Uram téged, végre fogd meg kezünk, Midőn hozzád érkezünk! LÉNÁRD ISTVÁN. Apróságok. B. Pr. A. volt kerületi felügyelő' s koronaó'r requiemét tartottuk a kastély imatermében. Két egymástól távol lakó lelkész kéretett fel a szolgálatra. Megjelennek mindketten s egyik is másik is gondolja magában, hogy jó textust választott, de nem szólnak róla. L. A. barátomé az elsőség és ő felolvassa e szent igéket: „Az igaznak emlékezete áldott!“ S beszél lelkesen, melegen a „koszorúról,“ melyet a megboldogultnak sírjára helyez. Mit csináljak én szerencsétlen flótás, az én alapigém is ugyanaz a szép mondás? Gondolom magamban: megsegít az Isten! a szöveget fel nem olvasom, de ugyanazon alapige
