Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1882-09-17 / 49-50. szám
— 5gi — posta-intézmény ekkor még nagyon gyarló lábon állottamért ez a történet nagyon régi korból való. Nem volt hát más hátra, mint az, hogy Szöllősy uram felkantározza paripáját és személyesen győződjék meg a dolog miben létéről. Már előre is kecsegtette magát azzal a reménységgel, hogy dolgát szerencsésen elvégezve: mennyi sok szép aranyos ajándékot fog hozni gyermekeinek, a kiknek ezt meg is Ígérte: mert különben bajos lett volna megszabadulni a kis ostromló had faggatásaitól. De hát itt is bebizonyult az, hogy : „az ember tervez és Isten végez.“ Egészen máskép történt, mint ő reményiette. Alig érkezett meg a városba, mindjárt tudakozódott a nagykereskedő lakása után, melyet ő úgy képzelt magának, mintha az egy szép nagy emeletes házban volna, kényelmesen és fényesen berendezve, úgy, a mint az egy gazdag nagykereskedőnél szokott lenni. De mily nagy volt meglepetése, midőn őtet a külváros egy távol eső néptelen utczájában egy szegényes, alacsony kis házikóba vezették. Szegényesen gyászba öltözött nő lépett ki elébe. Az egyetlen szobában, halvány-arczu gyermekek, valami kézimunkával voltak elfoglalva, meglátszott rajtok az élet nyomorúsága. Kereskedő barátja utáni kérdezősködéseire, a gyászba borult nő, könybe lábbadt szemekkel beszéli el keserves sorsát, hogy férje önhibája nélkül bekövetkezett szerencsétlenség következtében minden vagyonát elvesztette, e fölötti bánatában meghalt s öt minden segély nélkül hagyta hátra neveletlen gyermekeivel s hogy az fáj neki legjobban, hogy korán árvaságra jutott gyermekei apai felügyelet és tanitás nélkül mindinkább elvadulnak; — ma épen egy éve, hogy férje meghalt. És a gyermekek együtt sírtak édes anyjukkal. A nemes szivü gyáros elfeledte azt, a miért tulajdonképen jött, elfeledte követelését. Barátságos szavakkal vigasztalja az özvegyet; és figyelmeztető arra a jó Istenre, a ki az ég madarait táplálja és a mezők liliomait ruházza. „Tehát hatan vannak ?* mond végre, és a hetedikről megfeledkezett, a kit pedig már jó ideje, hogy a karján tartogatott.
