Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)

1882-09-03 / 47-48. szám

nedek László, Végh János, Ivánka Károly, ifj. Kovács József léptek elő s támogatták az ünnepély ügyét. Augusztus 4-kén terjedt el az örömhír, hogy egyház- kerületünk szeretve tisztelt főpásztora Révész Bálint ur is megjelenend ünnepélyünkön ; ekkor már minden szív feldo­bogott az örömtől, s a város összes lakói élénk érdeklődést mutattak a szép nap iránt. Midőn a hir szárnyaira vette püspökünk megérkezését s tudatva lettek a közeli testvér egyházak is: augusztus 5-ikén délután a lelkészek s tanítók a presbyterium élén kivonultak a városból s 3 4 órai távolságra a pokolai hidnál foglaltak ál­lást várván a kedves vendég jövetelét. 7 óra körül érkezett meg a szeretett főpásztor, s megérkezésekor telkes éljen zen- dült fel a váró tömegben. Győri József tárkányi lelkész fo­gadta főt. püspök urat szép beszédben, melyre püspök ur meghatva, s meghatóan válaszolt, s sokaknak szeméből könyük csordultak ki e lelkes'beszédre. A belényesi városházánál a hova szállt a kitűnő vendég, ott várta a belényesi presbyterium, élén lelkészével s a házi gazdával Benedek Ferencz városi főjegyző s egyh. megyei tanácsbiróval. Úti portól fedve szelíden jóságos arczczal s meghatottan állott meg a lelkes főkormányzó. Sipos Imre helybeli lelkész fogadta s kifejezte azt az örömöt és hálát, mely a gyülekezet keblét áthatja midőn örömünnepélyén megjelent egyh. kerületünk nag érdemű püspöke. 2 és ’/» szá­zaddal látott Belényes prot. püspököt, midőn a dunántúli egyh. kerület megaggott püspöke Pataki István, a dicső emlékezetű Bethlen Gábor erdélyi fejedelem által Belényesbe hivatott lel­késznek. Az akkori szomorú időkben a megaggott s az élet küzdelmei között megtört lelkész, hajlékot és nyugodalmat kere­sett s talált itt. Ma midőn saját püspökünk jelent meg köztünk, örömöt hoz, örömet hirdet, mely mi n d n y á j u n k őr ö m e leszen. A főpásztor meghatottan válaszolt, szavait visszaadni képesek nem vagyunk, de a lelkesítő bátoritó szavak lelkes éljenzésre buzditák a nagy tömeget, mely a városháza udvarát ellepte Augusztus 6-án reggel a lelkészlakon jelent meg főt. Ré­vész Bálint püspök ur 10 órakor, midőn a harangok hangjai elnémultak, a lelkészi kar élén az ünnepély szín­terére a százados templomba vonultak. A templomon és tornyon 3 nemzeti lobogó hirdeté az örömünnepélyt. Belől csinosan fekliszitették a buzgó elöljárók s ifjú leányok. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom