Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)

1881-10-30 / 5-6. szám

melyek nem érzik a virulás örömét, s nem érzik az elmúlás fájdalmát. Nem igy van, ne búsulj kedves olvasó keresztyén felebarátom. A mindent bölcsen intéző jó Isten, miként a her- vadás után a természetnek hoz uj életet, tavaszt és virágzást, minket, kik sokkal drágábbak vagyunk fűnél, fánál, virágnál s az egész természetnél, ha lehullunk is, mint a fák levelei: örök életre méltóztatott. Az örök életet hirdeti a természet megújulása, az örök élet hitét tanítja szent vallásunk gyermekségünktől fogva; e hit kísérőnk és buzditónk az élet terhes munkájában, és sokszor szivünket elborító keserveiben; örömeink elvesztésénél, kedveseink kopersójánál. E hit mondja nekünk, ember ! te az Isten képét hordozod e földön, halhatatlan vagy, igazán és nemesen futott pályád végén az idvesség koronájával vár reád az az áldott Jézus, ki már földi életben tudományának mennyei fényével előtted járt; mint egy feláldozó hű testvér vigyázott gyermekségedre, ifjúságodra, erősített, bátorított a férfi kor küzdelmeiben. Ne félj, csak higyj, ne félj. Bár élted hervad s lehullasz, mint a fák levelei, mig poraidra, hogy a feltámadás napjáig csendesen pihenjen, vigyáz; lelkedet magához öleli az ég dicsőségébe, hol nem fogsz látni herva- dást, de a menny viruló tavaszának el nem múló mosolya her- vadatlan virágai gyönyörködtetnek mindörökké!

Midőn az ősz hervadó képe, a hulló falevelek emlékeztetnek elmúlásunkra, s ez emlékezet busongó érzelmeket költ bennünk : ime a vallás igy vigasztal, hogy eloszlassa kétségünket s borulatunkat. Azonban, hogy ezen vigasztalást egész teljességében érezzük, s az örök élet boldogságára számot tarthassunk: mint gyermekeknek, ifjaknak, felnőtteknek, sőt még az öregeknek is, az élet egyes szitkaival járó munkát, kötelességet híven kell teljesíteni, az örömet nemesen élvezni, a fájdalmat csalódást, panasz, zúgolódás nélkül hordozni. A gyermeknek, ifjúnak, hajadonnak, Isten félelmében, lelki alázatosságban kell nőni és virágozni, szivének tisztaságát, ártatlanságának erejét híven megőrizni. A férfiúnak, a nőnek, az apának és az anyának, magáért, az övéiért, vallásáért, hazájáért, nemzetéért és segélyt tőle váró ember keresztyén társáért Istenbe vetett bizalommal, kitartó hűséggel munkálkodni, s minden jót cselekedni. Az öregnek, ki már nem bírja a munkát, az ifjak előtt, a nemesen futott pálya tetteivel, s a hitnek mindent Istenre hagyó bizalmával kell ragyognia. így élvén keresztyén olvasóm és embertársam: ne félj a hervadástól, mert