Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1882-08-20 / 45-46. szám
mondják azt a szép imádságot a zsoltár végéről, csöndes jó éjszakát kívánnak egymásnak, és elpihen ki-ki a maga nyugvó helyére. Andrásék még előbb egyet imádkoznak ketten Ter- csával, azért a kis harmadikért, a kit nemrégen adott nekik a jó Isten, a kis „Erzsidért (a nagy anyja nevére kereszteltették) aztán az ő távoli kedveseikért, szüléikért, rokonaikért, jó ösme- röseikért s úgy hunyják le álomra szemeiket. Boldogok vagytok ti ártatlan cselédek. Kebletekben tiszta a szív és a lélek. Rósz lelkiisméret, bűn vádja nem terhel; Áldjon meg az Isten áldó kegyelmével. *í' *■ * Tóbéliné asszonyomat útközben elhagytuk. Anrásékhoz sietett. Minden perez egy égő katlan volt szivére, mig hozzájuk nem jutott. Fáradtan érkezett a „nagy-faluba;“ de nein pihent, még nyomukra nem akadt. Akkor őrventibe, neki, egyenesen a tanyának. Két kézzel űzette azt a 3 irtot a miért egy kétkerekű kocsi kiszállító. Hajnal felé érkezett meg. Kitudná leírni azokat a néma öleléseket, forró csókokat, melyekkel a tettét megbánt édesanya elűzött gyermekét sorba elhalmozta. Mert nem csak Andrásnak jutott ám ki bőven; a mint az ajtón betámolyogva meglátta Teresa nyoszolyája előtt azt a ringó bölcsőt, benne a kis parányi Erzsikét, az ő unokáját, azt holtra ijjesztette özön csókjaival; azután az édesanyja térdét kulcsolta át s úgy fuldokolta: „Bocsáss meg, bocsás meg!“ Nem kellett azt Tercsának mondani; megbocsátott, elfelejtett ő mindent réges-ségen. Hiszen haragudni sem tudott. Nem is úgy dajkálták, nem is úgy nevelték, Igazi szeretet töltötte be lelkét. Árvaság kenyere volt. dajkáló anyja, Az árvát az Isten szeretni tanítja. Nem sok mondani valónk van Andrásékról. Azt elképzelheted nyájas olvasóm, mennyire hívhatta Tóbéliné őket haza a kis szamosparti faluba. Békét nem hagyott, mig meg nem Ígérték, hogy minél elébb haza fognak költözni. Persze Tó- bélinének a kellett volna, hogy most mindtárt induljanak; de András le volt kötelezve Ebes ur részére. 0 vele kellett tehát előbb végezni. Nem könnyű szívvel vált meg Ebesi Andrástól, mert benne a tiszta szándékú, lelkiösmeretes, becsületes embert
