Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1882-07-02 / 39-40. szám
— 4ö 5 kintete, melyet a szobában az egyes tárgyakon körülhordoz, tolvajra enged következtetni; kihívó hangon mondja, hogy' neki útiköltségre van szüksége; kedvetlenül veszi el, a mit adnak neki, mintha éreztetni akarná, hogy biz ötét annál több illetné meg; — pedig hát az utolsó krajczárt is a legközelebbi koros- mában elissza. No már ilyenkor, kinek volna kedve adni és minél többet adni ? Vagy egy szegény özvegy asszonynak, az ápolda gondnoka kiszolgáltatta a reá eső részt, szépen megköszönte, örült neki; de az ö öröme nem soká tartott, mert egy másik dicsekedésből vagy kár-örömből elmondta neki, hogy tiz kraj- czárral és egy' font kenyérrel többet kapott; no most már neki sem elég az ö része és vádolja a kiszolgáltatót részrehajlással és igazságtalansággal. Elszomorító jelensége ez az emberi szív romlásának, hogy a szegények értelmét elvakitja a gyanú és a bizalmatlanság. Egy gyülekezetben kihirdették, hogy másutt ne adjanak az. ő szegényeiknek; mert itthon minden szegény szabályszerű és elegendő támogatásban részesül. Midőn ezt a szabályt egy másutt kéregetőnek felolvasták: a rágalom nyelvén szólott, ezt mondván: annál többet raknak zsebre a mi uraink! Természetes, hogy az ily hálátlanság miatt, a gondoskodásnak, mely a szegények iránti könyörületböl teszi kötelességét, — nem szabad ellankadni és visszarettenni, — a mit egy rósz tett, azt nem szabad a jókkal éreztetni; de mégis oda kell törekedni, hogy a szegényeknek erkölcsi érzülete emelkedjék, hogy kevesebb igénynyel lépjenek fel, s hogy bizonyos rendhez lelkiismeretesen alkalmazkodjanak. Szép dolog a jótékonyság jókedvű gyakorlása, és szép a hála erénye, rnelylyel a vett jótéteményért adózik a szegény ; de meg van az az árnyoldala a személyes jótékonyság gyakorlásának, hogy az illető, a szegényeket egyenként nem ismeri érdemes voltuk és szükségeik mérve szerint; s akárhányszor előfordul, hogy a ravasz és szemes nagyon sokat kap, a szemérmes pedig igen keveset, a mint a közmondás tartja: „Szemesnek áll a világ, vaknak az alamizsna“, vagy: „szemérmes koldusnak üres a tarisznyája.“ Az egyleti jótékonyságnak tehát előnye van azon jótékonyság fölött, melyet személyesen gyakorlanak; mert egyleti utón igazságosabban, méltányosabban és rendszeresebben enyhíthetünk a szükölködők szükségén. Igaz ugyan, hogy itt az
