Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1881-10-16 / 3-4. szám
42 Szép mezőben, piros vér hull a földre, Testvér-kéztől a jó Ábel megölve. Kövér fü a halálpárna Hulló levél födi el, Siró csermely elsiratja Égi madár énekel. Hová rohansz, gyilkos Kain, vad testvér, Azt gondolod a büntetés el nem ér? . . . Elrejthet-e Isten elől Sűrű erdő mély tenger . . . Éj sötété, föld ürege A nagyvilág ? ! . . . Oh nem . . . nem !... 0 tud mindent s boszuálló haragja Vérengzésed méltó dijját megadja! . . . „Kain, Kain, adj most számot — Hallik már az Ur szava: — Hol van a te atyádfia Ki szavadra hallgata.“ „Nem bizták rám senki fiát . . . mit tudom Hol jár öcsém, semmi közöm, nincs gondom, Avvagy talán őrizője Vagyok atyámfiának?“ . . . Daczol Kain, de lelkében Maró kinok csatáznak. Es szól az Ur: „mit miveltél kegyetlen, Atyádfia s a haragos ég ellen ? Az ártatlan Abel vérét Az anyaföld beiszsza, De boszuért hozzám kiált S e boszu rád száll viszsza.“ „Mostan azért átkozott légy tettedért A föld szinén örömödet soh’ se érd, Ne adjon e föld gyümölcsöt Verejtékes munkádra, Ne lelj nyugtot, járj, vándorolj Egyik helyről a másra“! Felnyög Kain, mint megsebbzett oroszlán : „Uram, Uram, ne szórj enynyi átkot rám,
