Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1882-04-09 / 27-28. szám
■320 Megállapodtam. Tehát itt az ut vége? „Itt" hol ..ur és szegény megegyeznek, mint csak por s föld, nem különböznek“ ! Mi ez? Vájjon csakugyan a régen hallott ének zokog át a lombokon ? Vizsgálódva néztem a hangok felé, s még jól kivehetém egy avultas barna ruhába öltözött nő görnyedt alakját, ki három gyermekével egy füvei benőtt sirdomb emlékköve mellett sirdogált. Mily csapás hozhatá őket ide? Az eltemetett, az oly keservesen siratott, — mint iátszék, •— már rég’ al hatja ott siri álmát. „Siessen uram, a temető kapui bezáratnak,“ szólita meg a közelgő temető őr, s midőn elmélyedésemből magamhoz térve követőm lépteit a temető másik kapuja felé, oldalt tekintett a siránkozó nő —- s gyermekeire, úgy félig magának motyogta: ,.a szegény czipészné, gyermekeivel, jól ismerem őket; valahányszor a férje részegen megyen haza Vasárnap délutánonként, ott hagyja ápolónak vele nagyobbik leányát, s kicsinyeivel kijön ide, rég’ meghalt édes anyja sírjához, búsulni. Oh uram* — folytató hangosan, — „mily egészen más család az, a melyik ép’ amott megy előttünk a temetökapu felé! Aha" — szólt tovább vigabban — ..az öreg ur vár reám, bizonyosan egy kis előleget ad ismét számomra, unokája sirhalmának gondozásáért.“ A család, mely most említve volt, csakugyan ott állott, nem messze tőlünk, s mintegy reánk várni látszott. Az őr megelőzött nehány lépéssel, s mire a temető kapunál beértem a hat tagból álló kis társaságot, mélyen meghajolva vált el egy nyájas öregtől, kiben s övéiben a nehány órával azelőtt látott templom-utczai családra ösmertera. Megemeltem kalapomat üdvözletül templombeli szomszédom előtt, s már-már elhagyóm őket, midőn az aggnak nyájas szava, maradásra késztetett. „Ohó ifjú barátom“ — kezdé az öreg, — „mi hozta ide e szomorú helyre; ide a reá nézve idegenek temetőjébe, hol senkije nincs, és hozzá még ily ifjan?" Tiszteletteljesen válaszoltam: „A Vasárnap délutánt — mint már tapasztalám is, — régi jó szokás szerint, itt a családok a maguk körében élvezik s töltik el, s mintegy a maguk számára tartják fönn, igy hát e napon nem találok az élők között társakra... — „Nem talál? Ejh, ejh“ szakitá félbe a
