Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1882-03-26 / 25-26. szám
3o4 Jánosnak télutó egy éjszakáján nehéz álrha volt. Azt álmodta, hogy volt barátai kettőjét, Mártont és Eleket megkötözve látta az utczán, s álmából felébredt, s a mint feleszmélt, nagy lárma hangjai hatottak fülébe : „szorítsd kezére a kötelet; ne kiméld az akasztófára valót. Sok kárt tettek már ezek. Régen isznak már a máséra. Majd odatétetjük, hol a kutya nem veszi ki kezekből a kenyeret.“ Az utczára menvén János megtudta, hogy volfbarátai verniet törtek; de rajta kapattak. Megdöbbent lelkében, s önkénytelenül kulcsolódtak kezei imára, s hálát adott Istennek, hogy megmentette a veszedelemtől. Többen a lakosok közül ismerték a titkos összejövetel helyét: leskelődtek a mákvirágok után. Hallották a bűntársak szavait: „igyunk, majd megfizeti a ki alszik! Lesben álltak a rókákra, és szerencsésen meg is csipték. Látta János mikor azokat vasba verve kisérték a vármegye tömlöczébe, s bátyja szavai hangzottak fülébe: „engedj a jó tanácsnak öcsém 1 Alig nehány nap múlva, éjfél tájban, vészharang kongása riasztotta fel a falu lakosait] édes álmából. János is felébredt s rémülve futott az utczáig. — Egy tapodtat se öcsém! kiálltott reá bátyja, maradj a háznál, vigyázz a többiekkel. Én a szerencsétlenség tulyére megyek. Az épületek szarufáit lángnyelvek nyaldosták. Az utczán jajveszéklő néptömeg hullámzott oltó eszközökkel kezeiben. Tiz ház égett melléképületeivel együtt. „Megvannak fogva a gonosz gyújtogatok,“ hangzott a rémült nép között ajakról ajakra: tűzbe az istentelenekkel! — Nem! kiáltá több dörgő hang: „akasztófán száradnak meg. Az kell a lelketleneknek! És ott voltak az utczán megkötözve János volt barátai István és Balázs úgy, hogy nyálukat sem nyelhették. Bosszúból gyújtottak, hogy égjen meg azoknak a háza, kik az ő barátjaikat a veremtörésen megfogták. És ismét látta János mikor azokat kisérték vasba vt rve a vármegye tömlöczébe, s még jobban megdöbbent lelkében, s igazi bűnbánat könyei folytak alá arczain, s áldotta Istent, hogy megmentette a veszedelemtől, s bátyja szavai hangzottak fülébe: „engedj a jó tanácsnak öcsém! Nem sokára azt is láthatta volna János — ha bátor lett
