Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1881-10-02 / 1-2. szám
24 Felhívás, a „Vasárnap“ pártolására s terjesztésére. Isten kegyelméből, egy éve, hogy a „Vasárnap“-ot megindítottuk. Czélunk volt a „Vasárnap“ megszentelésének előmozdítása, a családoknál, gyermekeknél, ifjaknál, felnövelke- detteknél az evangyéliomi vallás és tiszta erkölcs, a keresztyénhez méltó élet megkedveltetése; hit- és vérrokonainknak a test és kor romboló és sülyesztő áramlata ellen némi védése és óvása. Mily sikerrel szolgáltunk e fenséges czélnak, azt a sziveket látó jó Isten tudja, s akik lapunkat olvasták: megítélhetik. Mi Isten segedelmével, s buzgó társaink támogatásával: haladni kívánunk szolgálatunkban, lépésről lépésre menni a megáldó kegyelejnben, s édes Idvezitönk evangyéliomának a nép világositására ragyogtatásában. Meggyőződésünk, hogy a „Vasárnap“ kiadása által magyar evangyéliomi népünkért ámbár kicsinynek tetsző és sok fáradsággal járó, de a legszükségesebb dolgot cselekeszszük. Fogadják hálás köszönetünket azon tisztelt társak és ügybarátok, kik a „Vasárnap“-ot szellemi és anyagi támogatásukkal segítették, terjesztésének fáradságos munkájában közreműködtek. Kérjük ezen támogatást és közreműködést továbbra is. A „Vasárnap“ fennmaradása az egyetemes magyar protestáns egyháznak legközelebbi érdeke. Nekünk tanitnunk kell népünket, lehajolni leikéhez szeretettel s azt Krisztushoz ölelni szent buzgalommal. Óhajtjuk azért, hogy a „Vasárnap“ minden egyházba járjon, ismert és szeretett házi barát legyen, hogy ncpet gyűjtsön, a buzgóságban, Isten, Krisztus s emberszeretetben lángoló híveket, tíakat és leányokat támasszon az Isten országának. A „Vasárnap“, mint eddig, két forintért egész évre két hetenként jelen meg. Határozott számú példányok megrendelését kérjük. Számonkénti elárusitásra csak a felesleges példányokból adhatunk. Tiz példány után egyet az iskolai könyvtárak számára szívesen engedünk. Mint az utóbbi számokban, magyarázatokkal valláserkölcsiségü képeket is közlünk. Bizalommal fordulunk pártolásért a főt. püspök, esperes, fő- és segédgondnok urakhoz, lelkész és tanitó-testvérekhez, a gyülekezetek elöljáróihoz, minden hitrokoninkhoz, hogy a „Vasárnap“ által a hit és szent élet jótéteményeit munkálni, előmozdítani méltóztassanak. Istennek kegyelme és Szentlelke áldja meg az ő népéért való nemes törekvést s az abban kitartó buzgalommal fáradozókat. felsőbányán, okt. i-én Urunk 1881-ik esztendejében. A „Vasárnap“ szerkesztője s főmunkatársai: Czelder Márton, Könyves Tóth Kálmán. Láng Adolf.