Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1882-02-12 / 19-20. szám
236 — mondania a leánynak, a mit a Szentirásból tudott s az igék mohon befog; dott vetömagvai lettek a vallásosságnak. Akkoriban csengetett valaki az ajtón s a lányka örömkiáltásban tört ki. Ez azon biblia-árus volt, kitől az uj testa- inentomot vete volt édes apja. Be is hitta őt az uraság és maga számára vett egy Bibliát s a leány számára egy ujtesta- mentomot. Ezen időből az úri család legfőbb vigasztalója lett a Biblia. Tudakozzátok az Írásokat mert azokban, vigasztalás idvesség és örökélet van ! A kételkedő. Egy fiatal hivatalnok inondá a t.-sz.-m. lelkésznek ; „hogy bírja ön a bécsi szinházégést összeegyeztetni eg)' jóságos és irgalmas Istenbe vetett hittel ? Ezen szerencsétlenség egészen ellene szól hitének.“ „Lehet, hogy némelyek szerint igy áll a dolog“ felelém, „de az én hitem azt tartja, hogy Isten csak jót tehet s ez világot vet a világi eseményekre. Hallgasson meg engem.“ Hogy egyszerre annyi ember, minden előkészület nélkül elvész és kimondhatatlan siralmat és nyomort hágy maga után, az rettenetes. Hanem elhiheti, hogy Istennek szüksége van ily rettentésre. Ez azon ébresztő szózat, melylyel Isten a felületességbe és könnyelműségbe merült népet fel akarta serkenteni. Attól a gondolattól is el kell szoknia, mintha Isten épen oly takarékos lenne az emberi élettel, mint mi. Jussanak eszébe a csaták, a kolera, a hajótörések és az évenkénti járványos betegségek. E részben Isten más számadást tesz, mint mi. Mert az élet csak magasabb czélokra való eszkö^. Bengel, a régi bibliamagyarázó mondja; „Mindig !s úgy volt a világ folyása, hogy tömeges halálozások voltak, melyek az emberiség egy nagy részét elragadták. Pedig, ha általán panaszkodnak, hogy sok az ember, nem élhetünk meg' annyian, akkor ez jele lehet annak, hogy sűrű népességét Isten valami nagy' esetre tartogatja.“ Ha Istené nem volna a halál, akkor uralkodnánk tetszésünk szerint. De épen a nagy halálozás által akart Isten az élőknek különös intést adni. „De ön feledi, hogy itt ártatlan emberekről van szó, kiknek az ünnepnap nem remélt, kínos haláluk napjává lett", — mondá barátom. „Hát valóban ártatlanok voltak-e?“ kérdém én. Vájjon kicsoda tiszta a tisztátalanok közt? De hát tegyük fel, hogy
