Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)

1881-10-02 / 1-2. szám

letes éghajlatot ki nem bírhatta, kevés évek múltán idegen földön sirbaszállt. De 1738-ban, Herrnhútból, (füttner és Dähne testvérek idejöttek, s bár a hollandoktól nem fogadtattak barátságosan, de mégis Wairóni folyam mellett megtelepülhettek és lakhelyüket Pilgerhutnak nevezték. A legnagyobb szegénységben és kimondhatatlan fáradságok közt végezték mu nkájokat, névszcrint az A r a w a k k o k n á 1, melyek nyelvének tanulása nekik kezdetben sok veszödséget okozott. Úgy látszott, hogy a munka gyümölcstelen marad, ekkor ébredés állott elő, és a pogányok szorgalmasan járogattak hozzá- jok, hogy a megfeszített Krisztus felöl halljanak. Az első megtért, egy idős indián nő volt, ki már alig tudott járni. Esdőleg kérte a keresztséget. Megnyerte azt 1738. márczius 3i-én és neve Anna lön. 173g, junius végén már 3g indián keresztel- tetettmeg. Tulajdonképi apostolukat Schumannban nyerték az indiánok, ki 1848-ban Pilgerhutba ment, kitűnő adományokkal birt s apostoli buzgalommal munkálkodott. Nehány hó múlva már arawakki nyelven tudott prédikálni. Az evangyé- liom mind mélyebben hatolt az őserdőkbe, mert 100 óra hosz- szat utaztak az atyafiak a pogányokhoz, és midőn Schumann arawakki nyelvű szent Írási részeket és keresztyén énekeket adott a pogány oknak, 15-20 sőt több egyén is társaságba gyűlt körülök, maguk a nyomorékok is előmásztak mankóikon, csakhogy a Jézusról valamit halljanak. 1753-dik évben az első benszülött segéd J e f t e prédikálhatott az ö földiéinek, majd több tehetséges indián követte őt. Az Isten vetése dicsőén zöldéit, több mint 3oo megkeresztelt vala a telepitvényesek közt, és Pilgerhutot mégis el kellett hagyni. A fehérek ellenségeskedése, a hittérítők elhalálozása, és rettenetes dögvész, mely százakat elragadott, kényszeritették őket arra. 1 769-ben a busch négerek gyilkolva, perzselve, és égetve törtek rá Pilgerhutra és azt tökéletesen elpusztították. Amerikában akkor egy néger sem volt szabadon, hazájokból Afrikából, mint rabszolgák hurczoltattak el s földmivelésre használtattak. De seholsem volt keményebb sorsuk, mint Guiannában. Korbács ütések, lánczraverések, térd-inak elmetszése és borzasztó halálbüntetések voltak azon eszközök, melyek a szegényeket uraik iránti engedelmességre hajtották. Nem csoda, hogy közülök sokan megszöktek. Futottak pedig a sürü erdőkbe, hova őket nem követhették, ott szaporodtak rablógyarmatokká, melyekből gyilkolással és gyújtogatással törtek ki. E négereket