Vasárnap, 1881. október - 1882. szeptember (3. évfolyam, 1-50. szám)
1881-12-11 / 11-12. szám
A magyar egyház. A legrégibb időktől máig. I. A pogányság. Hogy a mi őseink, Ázsiának egy biztosan meg nem határozható helyéről vándoroltak ide, azt mindnyájan tudják — úgy hiszem, — e lapok olvasói. Az ős hazából bizonyos vallást is hoztak magukkal, a mely nem keresztyén, hanem a közönségesen divatozó elnevezéssel szólva, pogány volt. E pogány vallás emlékeit kérlelhet- lenül annyira elpusztította a keresztyénség, hogy ennek az ősvallásnak mivolta felől, még a legjelesebb tudósok is, — mint Ipolyi Arnold r. kath. püspök, — szorgalmas kutatások után is, csak igen kevés bizonyosat szólhatnak. Az Istennek nevét már magukkal hozták ide őseink. E név jelentése — a legnagyobb valószínűséggel, — ez, az a ki van: létező; őslény. Őseink Istent mindazon jelzőkkel illették, a melyek Isten mivoltáról való mai ösmeretünknek sem válnak szégyenére. Úgy a régi nyelvemlékek, mint mai nyelvünk ezen kifejezései: egy Isten, ur Isten, örök Isten, élő Isten, szerelmes Isten, jó, boldog, élő, egy bizony, teremtő Isten, — ezt bizonyitják. Az Isten tudja, látja, hallja ; Isten segits, Isten ments, őrizz, fizess, oltalmazz; Isten verte, tanította, adta stb kifejezések; valamint végre : az Isten haragszik, az öreg haragszik, Isten nyila üsse meg, — szinte csak azt igazolják, hogy az ős-vallás istene, egy minden isteni tulajdonokkal biró egyedüli fölény volt, kit még egyfelől a világ létesitő okának tartottak, addig másrészt oly nemzeti Istennek is képzeltek, ki minden teremtményei közül, a magyar nemzetet különösen ki- választá magának, mint választott népet, hogy azzal különösen közölje kegyelmét s éreztesse gondviselését s védelmét. Ezt bizonyítja e még mai napság is divatozó kifejezés: magyarok Istene; megkeserülöd a magyarok Istenét! E hittel kapcsolatos volt a választott népnek kilátásba helyezett Ígéret földe, melyet e hazában — nagy ősük Attila egykori birodalma helyén — föl is találtak.
