Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)
1880-10-17 / 2. szám
20 háza. íme ezt mondják: elszáradtak a mi csontaink, elveszett a mi reménységünk, kivágattattunk mi magunkban. De szól az ur Isten, megérinti az elszórt csontokat, a megszáradt tetemeket. Halljátok meg az Ur beszédét! íme én megnyitom koporsóitokat, kihozlak titeket én népem; adom az én lelkemet tibelétek, és megnyugtatlak titeket a ti földeteken, és megtudjátok, hogy én az Ur a ti gondviselőtök, a a mit szólottám megcselekeszem. Ekként beszél, fedd, int és vigasztal a száműzött próféta. Elszórt csontoknak, megszáradt tetemeknek látja nemzete azon fiait és leányait, kik elhajolva a vezérlő és jóságos Jehova Istentől, bálványokat imádnak, bűnben élnek, s ekként maguk fosztják meg leiköket, házokat és nemzetüket a jobb jövendő reményétől. Midőn végzi a feddést s megjövendöli az ország és Jéruzsálem elpusztulását : búsult lelke fölvidámulni látszik, mint egy mennyei fény jelen meg abban nemzetének jövendő képe. Ti élni fogtok, csak halljátok meg az Ur beszédét. Kihoz O titeket koporsóitokból, életet lehel belétek, szabaddá, boldoggá tesz földeteken. Ébredjetek! Az Ur lelkét meg ne utáljátok, sőt inkább lelketekbe, házatokba, nemzetségiekbe szeretettel öleljétek s mély alázattal imádjátok. Ez a prófétai szó nekünk is szól kedves Magyar népünk s hitrokonink. Miként Ezékiel próféta nemzete egyedül állott a tengernyi idegen pogány nép közt, úgy mi Magyarok is egyedül, rokontalanul állunk, a négy szelek felől körülfogva idegen nép elemekkel. Még száműzött prófétánk sem hiányzik, áldja meg az Isten a földet is a hol él, a hol érettünk eped, s ahonnan dicső magas lelke aggódva néz hazánk sorsába s a borulat közt, talán egy fényvonást is lát jövendőnk könyvében. Az Ur hozzánk küldi lelkét s megelevenednek a mi elszórt csontaink s megújul hervadni indult reménységünk. De hát mi nem vagyunk mint Ezékiel próféta nemzetét látta, elszórt csontok, megszáradt tetemek. Mi Magyarok egy élő nemzet Vagyunk, kik ámbár sokat szenvedtünk, sanyargat- tattunk, mindennemű csapások által üldöztettünk: Isten kegyelméből mégis megmaradtunk. Elála Istennek' De ne legyünk magunk iránt elfogultak. Tekintsünk szét, mennyi száradni indult tetemek vannak családi, egyházi és nemzeti életünkben. Avvagy, nincsenek-e a
