Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)
1881-03-27 / 25-26. szám
Az imádság hatása. Egy ángol napszámos, keserűen panaszkodott egy úri embernek, hogy neki folytonosan a mindennapiért kell dolgozni. — De hát, ne csak dolgozzál, hanem imádkozzál is, — monda az ur — úgy lesz dolgodon Isten áldása! — En imádkozzam ? — mond megütközve a napszámos, — hisz templomba se járok egy idő óta Ezelőtt jártam, de átláttam, hogy hasztalan. Miért menjek, miért imádkozzam, ha volna Isten, igazságos lenne s megadná mindenkinek mindennapiját. — Otthon sem szoktál imádkozni? — folytatá az ur. — Nem uram! attól is egészen elszoktam. — íme, — mond az ur — itt van öt font sterling (50 frt) ha felfogadod, hogy többé sem otthon, sem a templomban nem imádkozol. Templomba mehetsz, de imádkoznod nem szabad. A szegény ember nagy készséggel Írja alá a kötelezvényt, hogy többé nem imádkozik, s örömmel vévé kezéhez a pénzt, melynek egy részét oly helyre vitte, hol nem szoktak az emberek imádkozni, de még dolgozni sem: a korcsmába. Aztán mámoros fővel hazatért, s feleségének is elbeszélte a dolgot. A szegény asszony rémülten hallja az irtózatos fogadást, s kéri férjét, hogy reggel rögtön visszavigye a pénzt, mert különben az ördög martaléka leend egész családjuk; azaz Isten megvonja minden gondját tőlük, semmi mnnkájukon sem lesz Isten áldása. János — igy hívták az en.bert, — azzal biztatta elsőben feleségét, hogy elegendő lesz a háznak, illetőleg családjuknak, ha 0, t. i. az asszony, imádkozik. Azonban mi történik ? János egész éjjel szokatlanul nyugtalan volt. Máskor korán elaludt; most pedig nem jött szemeire álom. Nagy késő mégis elaludt. És elkezdődtek a szorongató álmok. Álmodta, hogy templomban van. A pap megható könyörgését mindenki áhítattal mondta utána, egyedül ő nem borulhatott le, mert felfogadta, irá.st adott róla, hogy nem fog Isten előtt leborulni. Úgy szeretett volna sorsa fölött könyezni, de nem lehetett, mert azt mondhatta volna valaki, hogy a buzgóság miatt eredtek meg könyjei. Iszonyú kínok közt töltötte el az éjszakát. Reggel, éppen Vasárnapon, már csak azért is templomba — 312 — I
