Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)
1881-02-27 / 21. szám
kelve ültek együtt, mikor hintó robogását hallották. Őrzse félt, hogy ki tudja milyen urak vagy végrehajtók jöttek hozzájok. De a ki jött, nem volt más, mint Iczik Salamon, ki másszor mindig gyalog járt sorsjegyeket árulni, de most sietett, mert nagy szerencsét — nagy nyereményt hozott. Nagy nyeremény, ha valaki az Istent szolgálja és meg van elégedve, mondá Márton. Igaz, ig'az, mondá Salamon, de pénz is kell hozzá; pénz nélkül meg nem él az ember, itt pedig van pénz elég és szivemből gratulálok kendteknek. Kitűnt, hogy a ládában lévő sorsjegy nyert. Ám legyen, mondá Márton, nem kerestem, Isten szánta ezt nekem. Erre azután kiolvasta Salamon a tengernyi pénzt százezer forintot, zsebre dugta a sorsjegyet és a jó ajándékot s elkocsi- zott, csak azt nem szerette, hogy ezeknek a szerencsés embereknek más, uj sorsjegyet nyakába nem sózhatott. Egy darabig némán ült a két öreg és nézte a sok pénzt. Végre Örzse szólalt meg s kérdé, mit csináljanak a sok pénzzel. Majd egyet alszunk felette, de előbb elmondunk egy Miatyánkot. Másnap reggel panaszkodott Örzse, hogy egész éjjel nem birt aludni, de ébren sem tudott mit gondolni a pénz felől. Sohse törd a fejedet ezen, szólt Márton, elmondom, mitől jön meg az álmod. Gyermekeink jó helyen vannak már az Istennél ; nekünk már nem sok kell e világon. De mivelhogy a jó Isten öreg napjainkat meggyámolitotta e pénzzel; mi is legyünk hálásak iránta. A tőkét ráhagyjuk az anyaszentegyházra oly föltétel alatt, hogy abból holtunk után olyan egyházakat gyáinolitsanak, melyeknek vagy templomjuk, vagy iskolájok nincsen, szegény voltuk miatt. A kamatokból halálunkig majd csak megélünk. Neked uj téli ruhát, nekem uj ünneplő mentét veszek, „Vigyáznak“ pedig uj nyakravalót veszek. Most pedig imádkozzunk: Szegénységet és gazdagságot ne adj nekem, de adj nekem megelégedést, Istenem! Mindez úgy is lett, a hogy Márton elmondta volt. Sok éven át nyugodtan alhatott Örzse, mig csak ismét betegágyat nem kellett készitenie a kemencze mellé Márton számára. — Akkor újra nem aludt; nem azért, hogy a beteget vigasztalhassa, hanem azért, hogy ő vegyen a betegtől vigasztalást. — 271 —
