Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)
1880-10-24 / 3. szám
4o eljön a halál — nem mint Istennek követe, hanem mint a bor- zadalmak fejedelme — akkor, a gyászolók zokogása napokig tartó rémséges orditássá változik át. Ha valaki nappal hal meg, akkor azon melegen tétetik sirba, azaz kuczorgó helyzetben ültetik egy kis kerek lyukba. Ily sírok dögleletessé tennék a levegőt, de a hiénák gondoskodnak arról, hogy az ne történhessék meg. A temetés utáni kora reggelen kezdődik a szószerinti sirat á s vagyis borzasztó kiabálás és orditás. A helybeli néptörzs elkezdi, a szomszéd törzsek, barátok és rokonok oda gyülekezve folytatják azt. A kafferek előtt borzasztó a halál; hacsak lehet, mindent eltávolítanak, mi reá emlékezteti őket. Csak hogy halottjuk ne legyen: telepeiken az öregeket, gyengéket és betegeket folyóvizek mellé és bokrok közé kiteszik, hogy ezeket a tigrisek és hyénák láb alól eltakarítsák. Megesik azonban, hogy még e fene vadak is késnek s akkor e szerencsétlenek talán hetekig éhenszomjan, izzadva és fázva kénytelenek végokét bevárni. Semmiféle mellettük elmenőnek nem szabad rajtok segíteni. Ez tehát a pogányság! A kinek szive van a szegényeknek szegényeihez, a pogányokhozraz legyen részvéttel irántok,hogy megtéríttessenek. II. Boszorkánypörökés gyilkolási jog NyűgötAfrikában. A durva népeknél különös az, hogy mig az öreg embernél, a kard vagy vadállatok által történt halálnak természetességét belátják, addig azt, hogy ember, ki csak az imént még ép és egészséges volt, betegség által leveretve meghaljon, azt nem képesek felfogni. Ezt természetellenesnek tartják, és valami mérgezési vagy varázslati titkot keresnek benne. Az Európaszerte elismert tény „elvégeztetett dolog, hogy minden embernek meg kell halnia“, mindeddig Afrikában nem talált elismerésre. Ha valaki meghal, akkor azt valakinek meg kellett ölnie — ez a néger észjárása. Épen ezért rendezik azon irtóztató boszorkán y-p őröket, melyek a babona mellett bosszuállás eszközeiül is szolgálnak. Egy franczia tudós, ki egy földtani, utazó társaság tagja volt, elbeszéli nékünk a következő, saját szemeivel látott esetet-
