Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)
1881-01-09 / 14. szám
i87 romlás ütötte meg fülemet. Istent, Krisztust, szűz Máriát káromolta valami ittas ember.Nem hallgathatván el ezt szó nélkül: bementem a korcsmába. Kit látok ? egy szomszédbeli sváb atyafit, a ki nem vallásunkon való. Mondom neki: atyafi, te ugyan pápista vagy, de az az Isten, Krisztus, a kit káromolsz az enyém is, a tied is, nagy bűn a káromkodás, ne tedd azt, ha részeg vagy hallgass, elég bűn ez is, mással ne terheld magadat. A sváb atyafi, a helyett, hogy hallgatott volna jó szavamra, nekem jött, torkon ragadt; de nekem az Isten erőt adott s kiszabaditám magam kezéből. Ekkor meg én fogtam meg öt s gondolám: mit tegyek vele ? Földhöz vágom, aztán a biróhoz viszem s bezáratom. Még sem teszem, ez nem lenne keresztyéni dolog tőlem. Hanem beszéltem neki — el nem bocsátva kértem, ne káromolja máskor az Istent, Krisztust, a ki a legnagyobb jóltevőnk. A sváb beismerte, hogy bűnös szokás Istent s a Krisztust káromolni s kért, bocsássam el, többé nem fogja azt cselekedni. De igyam meg vele a békepoharat, úgymond. Azt már nem teszem, megbékélhet az ember pohár nélkül is. Itt a kezem nem haragszom. De menj, siess haza atyafi; hátha Isten valami csapással látogatta meg házad népét, mig te itt káromkodtál s az italra vesztegetted a pénzt. Az ember megfogadta a szót, azonnal hazament. Én pedig örvendettem, hogy ámbár torkom fájdalmának árán, de egy tévedezőt útba igazíthattam. Köszönöm ezt a jó Istennek és a „Vasárnapinak, meg a jő tiszteletes urunknak, ki a „Vasárnap“-pal megismertetett. Az előtt én is attáztam, a korcsmába is be-benéztem. Most mindezeket szégyenlem. Még gyermekeim is szememre hánynák. így végzé beszédét M. J. atyánkfia. „Nagyom tisztelt munkások az Ur szöllőjében! tisztelettel ajánlom ezen történetet. Gyalom ez, a mi jó szedegessék ki belőle, a mi nem: vessék vissza a tengerbe.“ Ez történt Csökölön. Jó tanulság ez keresztyén embernek, áldassék érte az Ur szent neve!
