Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)

1881-01-09 / 14. szám

— Gyerünk a templomba! kiálták egyhangúlag az összecsődült asszonyok, — szégyen lenne, ha ezek a csuhások elfoglalnák azt, mit mondanának erre embereink, ha a munkából hazajönnek ?

Neki feküdtek az ajtónak s betaszitották. Most kezdődött ám a hadd-el-hadd. Az a sereg asszony, ki sodrófával, ki lapáttal, ki seprő nyéllel döngette a jezsuiták hátát. Az ócsai asszonyok akkor tájban, még nem divatos czipőt viseltek, hanem fasarku papucsot. Mikor a sodrófa eltört, fölhangzott ez a kiáltás: „elő a papucsot!“ S most a papucsra került a sor. Történeti tény, hogy az asszonyok igy kiáltoztak: „üsd a jezsuitát! csak fejének a papucsot, ki vele, tépjétek le a hun- czutkáját!“ Az volt a szerencsés, ki ép fejjel menekülhetett, azt ha orra vérzett, lába sántított, föl sem vette. Oda vánszorgot- tak a kerítéshez s azon vetették keresztül magokat.

Ekkor fejlődött ki a templomban ama jelenet, melynek főhőssé dabasi Halász Judit úrnő volt, a ki mint közeli rokona Beleznay tábornoknak, a női hadat bátran vezényelte. Nővére volt e nő Halász Péter dabasi születésű vitéz huszár-ezredesnek. Bátyja hősiessége lelkesítette e pillanatban. Egy jézsuita, mint említők is, a szószékre ment föl s onnan hirdette ki az elfogla- lási törvényt.

— Nem addig van az, jezsuita Uram, ez a templom nem a tiétek, a miénk az, le onnan! kiáltá fenyegetöleg.

A jezsuita csak hadonázott ... hirdette a törvényt. Csak szája mozgását látták, hangját nem hallották a nagy zaj miatt.

Halász Judit sem tanakodott sokáig. Az ő szószékökből bizony jezsuita nem prédikál, azt el nem viselhetné a szivén, mit mondana Beleznay, ha a ráczoktól hazatér.

Felgyürkőzött a lelkes nő s mit sem törődve azzal, hogy az izmos jezsuita őt legyőzheti: fölment a szószékbe. Dulakodás fejlődött ki közöttök, minek az lett a vége, hogy a jézsuita a lépcsőn legurult, összetörve orrát, fejét. Félholtan lökték ki az ajtón a többi asszonyok: „nesze jezsuita, kell seprőnyél?“

Ez alatt, a vészharang lármájára, a férfiak is hazajöttek a munkából. Nem kezdték újból a jézsuita páholást, mert azok akkorára már úgy elpárologtak, mintha Ócsát sohasem látták volna. Nem is jutott eszökbe e helyen újból megfordulni. Az ócsaiak máig is emlegetik a hős Halász Juditot.

Vájjon teremnének-e ma hozzá hasonló hős asszonyok, kik