Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)

1880-12-26 / 12. szám

Az árva karácsonfája.

Gyenge valók, apró gyermek, Orömteljes volt éltem :

Szobám tele volt játékkal . . .

S én mindent törtem, téptem. Jó anyám kereste kedvem : Egyetlen fia valék .... Szeretete kényeztetett . . .

Óh meg vert hamar az ég! Kert volt éltünk s mi a rószák: Két kis nővérem és én ; Mosolygott ránk a fényes nap S én őket nem szeretém . . . Vihar támadt a kert felett, Leszakadt a bősz felhő . . .

Jó anyánk lesújtva elhunyt . . .

Vissza hozzánk soh’ sem jő . . . Árvák lettünk, megszánt árvák: A rokon szív könyörült;

Két nővéremet elvitték . . ,

Szemembe egy köny sem ült. Magam valék, semmi társam, Játékomnak vége volt .... Arczom sápadt, ruhám kopott, Rongyos, nem volt rajta folt . . Senki sem viselte gondom ;

Apám arcza komorult . . . Kivitt anyám uj sírjához,

És a hantra leborult.

Ő sirt — és én csak őt néztem Nem értém, ez mit jelent? Nagyot sóhajt, megmerevül . . .

És jó lelke elreppent . . . Eltemették ő hozzája:

Kettős lett a sirhalom, Kétszeresen fájós szívvel

Őket már ma siratom..,. Árvaságom súlyát érzem;

Oly puszta az életút . . .

Én senkit sem szeretek itt —