Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)

1880-12-26 / 12. szám

I 6 T

félóra, a lépcsőn léptek zaja hallatszott. Ez egész idő alatt a házaspár egyetlen szót sem váltott egymással. János vére még mindig forrongott, neje pedig hálát adott Istennek, hogy erőt adott neki, megmenthetni férje becsületét.

Az ajtón kopogtak. Mindjárt tudták, hogy Esztike nemcsak a házmesternével jött vissza. Egy magas barna férfi lépett be a szegényesen bútorozott szobába, s aztán kezet nyújtva Jánosnak, kérdezé tőle:

— Ön p'öldes János ?

— Igenis uram, — viszonzá az sötét tekintettel nézve az idegent.

— Uram, — folytatá az idegen — én Kállai orvos vagyok eljöttem személyesen, hogy megköszönjem szivességét, páratlan becsületessége igazán e mai romlott világban meglepett engem.

János arcza elpirult, érezte, hogy nem ő, de neje érdemelte meg e dicséretet.

— Kötelességemet teljesitém, — viszonzá röviden.

— Pedig önök, ne vegye rósz néven, — folytatá széttekintve a szobában — szegények.

— De becsületesek, — egészíti ki a nő.

— Asszonyom, — mondá az orvos közelebb menve a beteg ágyához, épen azért jöttem el, hogy kis leánykájától hallottam, miszirint beteg, jól esik lelkemnek, ha segíthetnék baján, igy legalább némileg visszafizethetném a kölcsönt, mely- lyel önöknek tartozom, kérem, Földes ur, hozza közelebb a lámpát, hadd vizsgáljam meg betegünket.

János kezdte magát jobban érezni. Mégis jó volt visszaküldeni — gondolta magában azt a talált jószágot; hátha ez az orvos meggyógyítja az ő beteg feleségét, többet érne az ő jó hitestársa egészsége ezer tizes bankjegynél is.

— Orvos ur, — kérdi a sápadt nő fölindulástól remegő hangon — olyan ismerősnek tetszik előttem, mintha mi már találkoztunk volna együtt, hangja, alakja olyan ösmerős.

— Én is épen ezt akartam kérdezni öntől asszonyom, — szólt az orvos figyelmesen szemlék e a beteg nőt, — rendkívül hasonlít egy kedves lényhez, kit én régóta hiában keresek . . . vonásai szeme, haja úgy emlékeztetnek rá, mintha az volna most előttem . . . mondja csak, nem rokona ön Kádár Mátyás sulyokfalvi pintérnek?

— Nem uram, — viszonzá a beteg nő, — néhai Kádár Mátyás az én jó apám volt. . . Ivetten voltunk testvérek, Mik