Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)
1880-12-19 / 11. szám
i47 forintot, mi nálunk io—12 forintot. Mert van ugyan törvény, mely azt mondja, hogy száz forinttól nem szabad többet venni nyolcz forintnál, de a váltó kivétel, — ott szabad dolgozni ötvenes kamatra is, ha ráviszi a lélek. így aztán lassanként a sok apró bankok elvonják a pénzt, a magas kamattal a föld- miveléstől, ipartól s egyes pénztözsérek csatornáján kimegy a pénz a külföldre, — itthon pedig nem tudunk boldogulni. De hát az orvoslást nem ott kell keresni, hogy zárjuk be a kis bankokat, hanem ott, hogy ne szoruljunk rájok. Függetlenítsük magunkat a bankoktól s az uzsorásoktól. Állítsunk minden községben, egyházban takarékmagtárt, akkor nem kell drága pénzen megvenni a kenyérnek valót aratás előtt. A takarékmagtár ne vegyen nagy kamatot, ne igyekezzék azon, hogy a szegény megszorult embereken nyerészkedjék. Lassan mennek messzire. Egy-két itcze kamat egy vékára mindenkor elég, — megszaporodik az úgy is lassanként s idővel a jövedelmet fel lehet használni valami jó czélra. Állítson minden község magának egy kis takarékpénztárt, hova a legszegényebb cseléd is betehesse nehány krajczárját, a gazdaember forintját, s a kinek szüksége lesz rá, onnan kölcsönt nyerhessen olcsó kamat mellett. így a pénz bent marad a községben a haszonnal együtt. Miért fizetnénk mi másnak a kamatot, ha magunknak adhatjuk azt. Hanem persze, hogy ehez jóakarat, egyetértés, józanság, takarékosság kívántatik, mert ahol ezek hiányzanak, ott az áldás is átokká válik. Milyen szép volna az is, ha egy község kölcsönös tűzbiztosításra lépne egymás között, — a dijakat magoknak fizetnék, a pénz benmaradna a községben. De ez már sok magyarázatot kívánna s most elég ebből ennyi. Csak azt mondom én neked kedves olvasóm, hogy magunk vagyunk főképen okai, ha nem boldogulunk, — mert hol a népközt visszavonás, rósz akarat, henyeség, fényűzés, dobzó- dás uralkodik: azt a népet nem lehet megmenteni a koldusbottól ! BIKI KÁROLY.
