Vasárnap, 1880. október - 1881. március (1. évfolyam, 2-26. szám)

1880-12-19 / 11. szám

143

jó barátoknak alig volt valamijük. Az orvos vagyonát foglalták le, s tiz évi gazdagság után úgy maradt mint az ujja, de mint azaz ujja, melyen még gyűrűt sem hordott. Hiában kapa- dozva fühöz-fához, alig tudott vagyonából annyit megmenteni, hogy családjával együtt, — mert hát nején kivül még hét gyermek szegett nála mindennap kenyeret — egy hétig tisztességesen megélhessen.

Nyolczad magával jutott koldus-botra. Más ember eszét, hitét vesztette volna ily szerencsétlen körülmények között, de Koltait egyenes erős hite mentette meg. Ö nem tartotta üres mesének ezt az igét, hogy „az igaz ember hit által él.“

Kopott ruhában ment föl egyik régi jó barátjához a bukás után mintegy két hónap múlva. De ha ruhája kopott volt is‘ arcza oly derült, mintha azt jött volna jelenteni, hogy vagyonát mind az utolsó fillérig visszanyerte.

Barátja egyszerre a szánakozáson kezdte. Részvétét fejezte ki, de egyúttal azt is hozzátette, hogy bármint óhajtaná is, baján nem segíthet.

— Hál’ Istennek! mondá az orvos — túl vagyunk már minden bajon,

— Hogy hogy! — kiáltá elámult barátja — talán kiegyezett hitelezőivel.

— Oh nem! minden vagyonomat elárverelték, — válaszolt az orvos.

— Akkor talán neje után örökölt, vagy valamelyik gazdag rokona jónak látta ez árnyékvilágból elköltözni, hogy orvos uron segítsen, — élczelt a jó barát, — no majd megisz- szuk az áldomását.

— Nőm szegény mint jó magam, — viszonzá az orvos — s egyetlen rokonom sem halt meg az én kedvemért.

— De hát, — folytatá barátja, — hogy lehetne akkor baján segítve, tiz évi fáradságának keservesen szerzett gyümölcse veszett el s ön azt semmibe sem veszi.

— Sőt nagyon is, — mondá az orvos, — nem is képzeli, hogy azóta minő más emberré lettem. Hallgasson ki s aztán Ítéljen önmaga. Utóbbi években, a mint tőkém szaporodott, azzal egy arányban növekedett a gond. Mikor már jó sokat gyűjtöttem, úgy rémlett előttem, mintha az mind kevesebbé válnék, s több-több után áhítoztam, s mennél többet szereztem, a sok annál kevesebb volt, de árnyéka annál ijesztőbb. Még hivatásomat is elhanyagoltam, csak azokhoz men-