Holló Szilvia Andrea: A fővárosi „művek” - A mi Budapestünk (Budapest, 2010)
a közgyűlés a dolgozók életkörülményein úgy kívánt segíteni, hogy a káposztásmegyeri vízmű védőterületének egy részét konyhakertgazdaság céljára átengedte. A terhelés a háborús menekültek miatt nem várt mértékben megnövekedett, a haditermelésben részt vevő gyárak is több vizet használtak, a napi 290 ezer köbméteres vízfogyasztást csak a kutak túlerőltetésével tudták biztosítani. Egyre gyakrabban fordult elő vízkorlátozás, holott ezt kivédhették volna az ipar céljára nyers Duna-vizet szolgáltató vízmű megépítésével, csak hát ismét hiányzott a pénz. A pazarlás megszüntetésére többször tettek kísérletet: 1921-ben az átalány fizetése helyett a vízmérők használatát ajánlották a fogyasztóknak, négy év múlva kötelezővé is tették. A háborúból szinte fel sem ocsúdtak, jött a következő probléma. 1923. február 10-én a káposztásmegyeri ikercsatornákat az árvíz alámosta, s ahol rossz volt az alap betonozása, ott a csövek megrepedtek. Az áradó Duna vize behatolt a vízellátó rendszerbe, amelyet ezért kikapcsoltak, így a főváros víztermelésének 70 százaléka kiesett. Ezt azonnal pótolni kellett, de az újlaki vízmű és a parlamenti galéria csak a belterület, és ott is leginkább az alsóbb szintek vízellátását biztosította. Az árvíz levonulásáig a vízszolgáltatást ezért napi öt órára korlátozták, de az éjszakai vízkorlátozás egészen 1925-ig tartott. A Vízművek 1930. január i-jével ismét átalakult, ettől kezdve státusa „nem kereskedelmi társaság formában működő, önálló vagyonkezelésű" üzem lett. Hároméves előkészület után nagyszabású műszaki bővítésbe kezdtek: korszerűsítették a gépházakat, áttértek a villamos üzemmódra, több mint kétszáz új csőkutat kapcsoltak be a termelésbe, megépült a békásmegyeri telep, a Szentendrei-szigetről két járható alagutat építettek a káposztásmegyeri gépházig. Rohamléptekkel haladtak, mintha néhány év alatt szeretnék behozni a háború miatti elmaradásokat. A káposztásmegyeri főtelepen vas- és mangántalanítót alkalmazó szűrőház épült, az eltömődött aknás kutakat a víznyerés érdekében csápokkal látták el. Az újabb fejlesztési program ismét megakadt, amikor kitört a második világháború. A bombázások és az ostrom alatt több mint ezer sérülés érte a hálózatot, tönkrementek a felrobbantott hidakra szerelt vezetékek és a Váci úti főnyomócső, súlyosan károsodott a kőbányai víztorony, a gellérthegyi medence, a krisztinavárosi telep, a harctérré vált munkahelyeken huszonkét 62
