Holló Szilvia Andrea: A fővárosi „művek” - A mi Budapestünk (Budapest, 2010)

2i ezer köbméter vizet termelt, amit két száz lóerős gőzgép nyomott a meden­cékbe (dicséret ezért a Láng és a Rock gépgyárnak). Buda magassági viszonyai miatt hat nyomászónát alakítottak ki, a várost 45 kilométer hosszú csőveze­ték hálózta be, a 13 284 köbméter tárolókapacitást az alsó-józsefhegyi és a krisztinavárosi medence biztosította. Utóbbi mellett átemelőszivattyú­állomás nyomta a magasabban fekvő övezetekbe az ivóvizet. 1882-ben, miután mindennel elkészültek, elérkezett a várva várt pillanat: a régi budai vízmű­veket leállították, s az új rendszerbe bekapcsolták Óbudát és a hegyvidéket is. Az újlaki telep gépháza ma ipari műemlék, a Fővárosi Vízművek legrégeb­ben működő létesítménye (III. Árpád fejedelem útja 50/A). A budai végleges vízmű olyan jól sikerült, hogy — ismét csak Wein javaslatá­ra — Pest ivóvízellátását is innen segítették, amikor a Parlament építése miatt az ideiglenes vízmüvet át kellett telepíteni. A Margit hídon átvezetett cső napi tízezer köbméter vizet szállított a túlpartra, csakhogy a szűrőréteget ezzel pár év alatt túlterhelték. Az ismét veszélybe sodort vízellátás miatt a közgyűlés mind­addig nem engedélyezte újabb vízellátási kerületek alkotását és a csőhálózat kiterjesztését, míg a végleges, nagy teljesítményű pesti vízmű meg nem épül. Addig három kisegítő vízmüvet helyeztek üzembe: a Népliget mellett, a Csanády ■ Az eliő budai vízműtelep 58

Next

/
Oldalképek
Tartalom