Holló Szilvia Andrea: A fővárosi „művek” - A mi Budapestünk (Budapest, 2010)
■ Az Óbudai Gázgyár kolóniája káslakásokat is korszerűen felszerelték, volt itt minden — vízvezeték, angol WC, gáz-, majd villanyvilágítás, gáztűzhely, közös mosókonyha. A szobában hajópadlót raktak le, a konyhát lebetonozták. Kertenként épült szerszámkamra, lakásonként baromfiól (de tarthattak nyulat, a második világháború után tehenet is). A legényszállón 32 hálófülkét alakítottak ki ebédlővel, társalgóval. A telep a gázgyár működése alatt valóságos kis faluként élte mindennapjait, lakosai minden szükséges szolgáltatást helyben elérhettek: a pékséget, a borbélyt, a cipészt, a hentest, a fűszerest, a trafikot, az ingyenes ellátást nyújtó orvosi rendelőt, a patikát, a postát és a munkáskaszinót (később ez volt a Művelődési Ház, majd az Aquincum mozi). A húszas években önképzőkör alakult, munkáskönyvtár és focicsapat működött. A gyermekeknek kisdedóvó nyílt, a két háború között a telepen elemi iskolai kirendeltséget is fenntartottak. A telep lakóit összekötötte az öntudat. Gázgyári dolgozónak lenni kitüntetésszámba ment, valóságos dinasztiák alakultak ki, jóllehet, minden belépőnek a hierarchia legalján kellett kezdenie, két év próbaidővel. A dolgozóknak kéthetente szabad szombat járt, áprilistól szeptember végéig ezt minden héten kivehették, de telente szombaton is dolgozniuk kellett. ínséges időkben a telepieknek olcsón árultak krumplit, lisztet, tűzifát, 1936-ig ingyen kaptak gázt 28