Holló Szilvia Andrea: A fővárosi „művek” - A mi Budapestünk (Budapest, 2010)
— a korábbi gyárépítésekkel ellentétben - a külföldi megrendelések alig tizedét tették ki a végszámlának, az építkezésre költött horribilis összeg (közel negyvenmillió korona) így végül magyar zsebbe vándorolt, A székesfővárosi gázművek az osztrák elődcégtől átvette a régi gyárakat, a csővezetéket, az utcai lámpákat és a dolgozókat. Az óbudai termelés beindulása, 1913. október 16-a után a régi, korszerűtlen gyárakat fokozatosan leállították, a ferencvárosi gyárak még egy ideig működtek: az első telep 1921-ig, a második 1923-ig. A budai gázgyár 1915. március i-ig tartaléküzemként funkcionált, területét a második világháború után építette be a Ganz Villamossági Művek. (A Ganz-gyár áttelepítése után, 2000-ben megkezdődött a terület radikális átalakítása: a megtartott gyárépületek kulturális funkciót kaptak, környezetüket példásan parkosították, létrehozva Buda egyik legvonzóbb létesítményét, a Millenáris Parkot.) Az Óbudai Gázgyárat 1914. június 15-én Bárczy István polgármester a bel- ügy- és a kereskedelmi miniszter, Bécs polgármestere, valamint a bécsi gázgyár küldöttsége jelenlétében ünnepélyesen felavatta. „A látogatókat csodálatba ejtette az óriási gyárváros, amely - az elhangzott vélemények szerint - nemcsak külső képével, hanem technikai és higiéniai berendezésénél fogva is a legmodernebb és a legtökéletesebb az egész kontinensenírta a gyár átadásakor a Népszava. Külföldi szakemberek véleménye szerint ez volt az akkori idők Európájának legkorszerűbben felszerelt üzeme-, kokszolókemencékből, generátorokból, szénelőkészítő és kokszfeldolgozó üzemből, gáztisztítóból, két darab százezer köbméteres gáztartóból és kiszállító kompresszor telepből állt, felszerelték kísérleti gázgyárral, vegyészeti laboratóriummal és villamos központtal. (Utóbbiban ma is látható az a Sulzer-féle dízelgenerátor, mely az első világháborúban Óbuda lakosainak a villamos áramot biztosította.) Retorták helyett Koppers-rendszerü (regeneratív) kemencék épültek, ezeket felülről töltöttek meg szénnel, és generátorgázzal fűtötték, amit tizenkét Kerpely-féle forgórostélyú, kokszporral vagy barnaszénnel működő generátor biztosított. A kemencében keletkező gáz az előhűtőbe, majd a nedves tisztítóba került, a gázvízből kiválasztották a kátrányt, a naftalint és az ammóniát. (Az óbudai gyár emblémája is a karcsú víztorony és a mellette álló három zömök kátrány- és ammóniavíz-tartály lett.) A száraztisztítóban lekötötték a szénhidrogént, aztán következett az 20
